Évfordulós KB Autoteam ünnep
Archívum

Évfordulós KB Autoteam ünnep

Egész napos szabadidős programmal ünnepelte működésének 15 éves létét a KB Autoteam Kft. Fiat Márkakereskedés és Márkaszerviz szombaton a Sóstó Csárdában. A rendezvényre a tulajdonosok, a jelenlegi és volt munkatársak valamint a külsős segítők kaptak meghívást. Juhász Tibor, a vállalkozás ügyvezetője a születésnapi köszöntő mellet a jövő terveit is megosztotta a vendégekkel.

„15 éve, egy szinte teljesen összeomlott kiskunhalasi kereskedést és szervizt, egy ütőképes kollektíva tudatos felépítésével a veszteségből, rövid idő alatt prosperáló, a térség meghatározó vállalkozásává fejlesztettünk – mondta Juhász Tibor. Ebben a felívelő szakaszban, munkahelyeket, új szolgáltatásokat, egy egészen sajátos, példaértékű munkaszervezési, vezetési és ügyfélkezelési kultúrát vezettünk be. Nem tudtuk előre, hogy mivé válunk, csak hittünk benne és dolgoztunk érte.

Ma más időket élünk – folytatta. Ma az csoda, hogy itt ünnepelhetjük az elmúlt 15 évünket. Az ágazat nehéz helyzetének ellenére hiszek abban, hogy az emberek a jövőben is autókon közlekednek. Azt is határozottan állítom, hogy új szolgáltatásokkal, eddig nem végzett, de kapcsolódó területekkel bővíteni tudjuk kínálatunkat. A saját erőinket és pályázati lehetőségeinket kihasználva eszköz-műszer parkunkba jelentős összegeket fektetünk. A napokban az olasz EMER gázkészülékek kizárólagos magyarországi nagykereskedőivé lettünk. Néhány héten belül a gázadagoló szervizünket is megnyitjuk, miközben új és használt autókat értékesítünk, műszaki vizsgáztatunk, eredetvizsgáztatunk, alkatrészt forgalmazunk, jó előre megtelt munkával szervizünk és karosszériajavítónk. Arra kérek mindenkit itt, tulajdonost, munkatársat dolgozzunk továbbra is együtt és higgyünk kölcsönösen egymásban és a KB Autoteam Kft.-ben!” – mondta zárszóként Juhász Tibor.

A közel százfős vendégsereg ebéddel, születésnapi tortaszegéssel és kötetlen beszélgetéssel folytatta az évfordulós munkatársi találkozót. Még több kép itt!

Kovács Iván

{phocagallery view=category|categoryid=622|limitstart=0|limitcount=0}