
Fagylaltárus (1960)
Az elmúlt években a régi fényképek újjáéledésének tanúi vagyunk. A digitalizációés az internetes portálok ismét a nyilvánosság elé viszik a több évtizede gyarapodó magánarchívumokat. Munkahelyi és családi fotók, városi életképek idézik fel az elmúlt évtizedek hangulatát. Divat ma a régi újjáélesztése, és ezt erősíti meg napjainkban az elmúlt korokat idéző, retro stílus divatja is.
A fagylaltárus című fényképet Szakál György készítette úgy 1960 körül, és a Tanácsházán dolgozó kolléganőit örökítette meg rajta. A kép nem csak a korabeli divatról és hajviseletről, de az utcaképről is tudósít bennünket. A Posta előtti jeleneten a fagylaltozni szándékozó, fiatal és vidám nőket látjuk akció közben, de a háttérben egy teherszállító lovas kocsi és egy utcasöprő kézikocsi is feltűnik, no és persze mindenütt biciklisek. Utcafotó 1960, Kiskunhalas.
Szakál György 1951-től, az Úttörőház szakkörében tanul fényképezni, Bacsó Béla, gimnáziumi kémia tanár vezetésével. Később, már a városi építkezésekért felelős tanácsházi alkalmazottként egyik feladata volt a városban zajló építkezések, városképi változások megörökítése. Ma már otthoni archívumában őrzi jelentős számú celluloid filmjét, amelyek városunk elmúlt évtizedeinek jelentős kordokumentumai.
Szöveg: Szűcs Károly