Fekete nap a feketén könyvelőnek
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal idén folyamatosan ellenőrzi a könyvelői szférát annak érdekében, hogy kiszűrje az esetlegesen „feketén”, tevékenységüket bejelentés nélkül végző könyvelőket. Jó, ha tudják azok a cégek, akik ilyen „szakemberekkel” dolgoztatnak, hogy a NAV azoknál a vállalkozásoknál is ellenőrzések elrendelését helyezheti kilátásba, melyek könyvelési iratanyagát megtalálják a feketéző könyvelőnél.
A NAV Dél-alföldi régiójának adóellenőrei és a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói a napokban közös akciójuk során házkutatást tartottak egy magánszemélynél, akinek lakásában számos adózó könyvelési anyagát, számlatömböket és bélyegzőket, számítógépén pedig könyvelési programot találtak, melyeket lefoglaltak.
Mint utólag kiderült a magánszemély könyvelési tevékenységét az adóhatóságnál nem jelentette be, az e tevékenységből származó jövedelmét adóbevallásában nem szerepeltette, ezért vizsgálat lefolytatására, valamint adócsalás bűncselekmény gyanúja miatt széleskörű nyomozásra kerül sor. Azoknál a vállalkozásoknál is ellenőrzések elrendelésére lehet számítani, melyek könyvelési anyagát az adóhivatal munkatársai a helyszínen fellelték.
Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága