Gulyásfalva ébredőben
Archívum

Gulyásfalva ébredőben

Finisében halad a III. Sóstó Gulyásfesztivál szervezése. Az előkészületek már a látványos oldalukat mutatják a Sóstó Csárda parkjában, ahol egyre szaporodnak a felállított sátrak. Az ízléses csapatállásokban szombat reggel kilenctől főzik majd a finomabbnál-finomabb gulyásleveseket. A nevezések alapján rekord versenyzői részvétel várható, hiszen 52 csapat regisztrált, derült ki az utolsó szervezői megbeszélésen csütörtökön.

Herczeg Nóra ügyvezető, a helyszínbejáráson elmondta: „Legtöbb csapatnak már kijelöltük a helyét, kérésének megfelelően. A hét közepétől már jöttek alapfelszereléseikkel a főző együttesek. Egy-egy társaság komoly stábbal, szurkolói háttérrel érkezik. Kunfehértóról például 70-en és hasonló létszámban jönnek Jánoshalmáról is. Az elmúlt évek győztes és helyezett csapatai is jelen lesznek, tehát kiélezett verseny várható. Bízunk a jó időben és remélem ismét emlékezetes gulyásfesztivált rendezünk 2013-ban.” Katt ide a tavalyi képekhez!

A főzőversenyen túl a szombati egész napos program számos, ingyenes szórakozási lehetőséget kínálnak kicsinek-nagynak. A részletes programhoz kattintson ide!

Kép-szöveg: Kovács Iván

{phocagallery view=category|categoryid=826|limitstart=0|limitcount=0}