
Archívum
Gyanúsított képviselő
Súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki Balogh József független országgyűlési képviselőt a Központi Nyomozó Főügyészség - közölte Váczi Pál megbízott főügyészhelyettes hétfőn az MTI-vel.
A megalapozott gyanú szerint a képviselő és élettársa április 28-án reggel 6 óra körül érkezett haza egy családi eseményről Fülöpházán lévő tanyájukra, amikor a képviselő ittas állapotban, minden előzmény nélkül ütlegelni kezdte élettársát. Balogh József először négy-öt alkalommal „a közepest meghaladó erővel", ököllel a sértett arcába ütött, majd a hajánál fogva megragadta, és egy alkalommal a terasz fából készült korlátjához verte a fejét. Az asszony kiáltásaira Balogh József nevelt fia a sértett védelmére kelt, aki így el tudott menekülni a helyszínről - írta a főügyészhelyettes.
A bántalmazás következtében a sértett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket, darabos orrcsonttörést, többszörös járomcsont-törést és egyéb sérüléseket szenvedett. A képviselő a gyanúsítotti kihallgatáson a szándékosságra is kiterjedő, teljes körű beismerő vallomást tett - olvasható az ügyészségi közleményben. Balogh József az Indexnek az esetről annak idején elmondta, nem emlékszik arra, hogy megverte volna élettársát. Mint fogalmazott, lagziból jöttek haza, be volt rúgva, szerinte az is előfordulhatott, hogy élettársa átesett kutyájukon, egy vak komondoron, úgy szerezte sérülését. (MTI)