Gyorshajtók, szabálytalanul közlekedők most is voltak
Sziréna

Gyorshajtók, szabálytalanul közlekedők most is voltak

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 2512-en lépték át a társégben, az egyik eset ismét Kiskunhalasnál történt, de ittas sofőröket is igazoltattak a rendőrök.

A szabálytalankodóknak legalább 50 ezer forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható büntetés összegének maximuma pedig 468 ezer forint. Annak a gyorshajtónak, aki 50 helyett 115 km/h-val közlekedett, 210 ezer forintot kell fizetnie. A sofőrre és utasára ráadásul őrangyalok hada vigyázhatott: a címképen jól látszik, hogy az utas a lábait a műszerfalon pihenteti. Ez életveszélyes, hiszen ütközés esetén például a légzsák extra sérüléseket okozhat – adta közzé a  Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A vármegyében egy hét alatt 61 rendőri intézkedést igénylő baleset történt, amelyekben harmincegyen sérültek meg.

Az egyenruhások 25 olyan autóst igazoltattak, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak; ketten balesetet okoztak. Az ittas vezetők ellen eljárás indult, vezetői engedélyüket minden esetben bevonják.

Egy 30 éves férfi 2025. július 5-én késő este Soltvadkert belterületén közlekedett egy Opellel. A sofőr az egyik utcában autójával áttért a szemközti forgalmi sávba, és nekiment egy, az úton parkoló kocsinak, majd megállás nélkül továbbhajtott. A járőrök rövid időn belül megtalálták a járművezetőt, akiről kiderült, hogy a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott, valamint korábban a bíróság a vezetéstől eltiltotta. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. Ellene szabálysértési eljárás is indult, mivel az autó műszaki érvényessége lejárt.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét arra, hogy a KRESZ rendelkezései szerint a közlekedésben olyan járművel szabad részt venni, amelynek jogszabályban meghatározott érvényes hatósági engedélye van, illetve amelyre meghatározott számú, típusú és elhelyezésű hatósági jelzés van elhelyezve. A jármű az utat és tartozékait nem rongálhatja, szennyezheti. Az autónak kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással kell rendelkeznie, illetve – mindenki biztonsága érdekében – meg kell felelnie a külön jogszabályban meghatározott műszaki-, biztonsági és környezetvédelmi követelményeknek.