
Halasi Hetek Fesztivál
A Halasi Hetek Alapítvány és a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. pénteken 17 órakor tartotta a XXI. Halasi Hetek Fesztivál ünnepélyes megnyitóját. A rendezvényen adták át a Kultúra Mecénása Díjat és a Halasi Hetek Díjat.
- A füzetben ötvennégy fejezetcím van. Közel száz program lesz két hónap alatt a támogatók segítségével – tudtuk meg Rémán Jánostól.
Király Gábor a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. képviseletében arról beszélt, hogy a kultúra értelmiségmegtartó erő kellene, hogy legyen a városban. Céljuk, hogy ez meg is valósuljon.
A Halasi Hetek Fesztivál programjait tartalmazó kiadvány bemutatása után az elismeréseké lett a főszerep. Halasi Hetek Díjat vehetett át Franczia Imre az eddigi Halasi Hetek Fesztiválok érdekében végzett kiemelkedő és színvonalas munkájáért. Bölecz Jenő a Kultúra Mecénása Díj elismerésben részesült a rendezvénysorozat folyamatos támogatásáért. Mivel személyesen nem tudott részt venni az ünnepségen, díját később adják át neki.
A rendezvényen közreműködött Patai Tivadar énekkel és gitárral, Zorán Ünnep című dalával.
A fesztivál megnyitója után kiállítás várta az érdeklődőket. A Tűzzel írt képek című tárlaton Elekes Gyula székelyudvarhelyi tűzzománcművész alkotásait tekintheti meg a közönség. A rendezvényen Gyergyádesz László művészettörténész beszédet mondott. Hangsúlyozta, Elekes Gyula a rajzi világot magas szinten sajátította el, majd a tűzzománc felé fordult, letéve névjegyét az erdélyi művészetben.
Kép és szöveg: Pál László
{phocagallery view=category|categoryid=986|limitstart=0|limitcount=0}