Halasi tűzoltók a kecskeméti repülőnapon
A hétvégén tartják Kecskeméten a hagyományos repülőnapot. A rangos rendezvény biztosítása komoly feladatot jelent, ráadásul a kánikulai hőség újabb nehézséget okozhat a nézőknek, szolgálatban lévőknek egyaránt. A megyei katasztrófavédelem készült, külön tűzoltóegységeket vezényelt a programokra, köztük vannak a halasiak is.
Közép-Európa egyik legrangosabb repülős eseménye a kecskeméti repülőnap, ahová a rendezők a két nap folyamán több tízezer érdeklődőt várnak. A rendezvény biztosításában a megyei katasztrófavédelem egységei, a mentők, a rendőrség, a honvédség erői vesznek részt, számtalan önkéntes bevonásával.
A tűzoltóság külön is készül a repülőnap biztosítására, több vidéki egységet is Kecskemétre vezényeltek. Kiskunhalasról egy gépjárműfecskendő indult el kora reggel, hat helyi tűzoltóval, akik ma reggel hat és este nyolc óra között látnak el szolgálatot az egyik nézőtéri szektorban a kecskeméti és a kiskunfélegyházi erőkkel közösen. Mint Orbán Balázs százados, Kiskunhalas tűzoltóparancsnoka érdeklődésünkre elmondta holnap is szükség lesz a halasiakra.
Jáger Levente