HatALMAs siker volt a koncert

Legalább ezren voltak kíváncsiak ma délelőtt az Alma együttes koncertjére a Lovasiskolában, ahol a Szent István Napi Vigasságok programsorozatának keretében állt színpadra a közkedvelt formáció. A szellemes, interaktív fellépés során nemcsak a nagy Alma-slágerek hangzottak el, hanem az Europe Végső visszaszámlálása, valamint By Alex Kedvesem-je is. A koncert nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek körében is nagy sikert aratott.

Kiskunhalast meg lehet mozdítani, csak olyan program kell, amelyre vevő a közönség. Az egyik néző mondta ezt ma délelőtt a Lovasiskolában, ahol a Szent István Napi Vigasságok keretében az Alma együttes koncertezett. A Sóstó Csárda jóvoltából fellépő közkedvelt formáció fellépésére megtelt a lelátó és a színpad előtti terület is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Óriási volt az érdeklődés és a zenekar igyekezett kitenni magáért. Humoros, interaktív előadás során a közönségre végig odafigyelő, velük csacsogó, incselkedő frontember, Buda Gábor vitte a prímet és a dalokat. A közel hatvan perces fellépés során nemcsak a jól ismert Alma-slágerek hangzottak el, hanem sikerült a programba becsempészni By Alex Kedvesem-jét, valamint a nyolcvanas évek Végső visszaszámlálását is, utóbbit brácsával színezve.

Az elhangzottak nemcsak a gyerekek arcára csaltak mosolyt, hanem az anyukák, apukák is tapsoltak és együtt énekeltek a zenekarral. Remek koncert volt, köszönjük az Almának és a szervezőknek is!

Kép-szöveg: Jáger Levente