Helyi védjegyet szeretnének
A Vidékfejlesztési Minisztérium tanyafejlesztési programján szeretne Kiskunhalas pályázati forráshoz jutni. A tervek szerint, kedvező elbírálás esetén bevezetnék a helyi védjegyet a tanyai termékekre. Fülöp Róbert alpolgármester elmondta, hogy a megvalósítást a halasi gazdakörrel közösen képzelik el.
Ismét jelentős forrás áll rendelkezésre a tanyafejlesztési programban. A kormány, illetve vidékfejlesztési minisztérium szándéka szerint az újabb pénzügyi források megnyitása jelentős fejlesztést tesz majd az alföldi emberek életében.
Kiskunhalas korábban is sikeresen szerepelt a pályázaton, 2012-ben egy útkarbantartó eszközt sikerült ennek segítségével beszerezni. Fülöp Róbert alpolgármester jelezte, hogy az újabb programban is részt kíván venni a város. Ezúttal a helyi védjegy bevezetésére szeretnének forrást elnyerni, mintegy ötmillió forint értékben.
Kiskunmajsa egy esztendővel ezelőtt hasonlóra pályázott és náluk már működik a Helyi termék Kiskunmajsa védjegy. Hasonlót szeretnének Kiskunhalason is bevezetni és tíz éven át fenntartani. A program megvalósításához az elképzelések szerint, többek között a helyi gazdakör segítségét is igénybe veszik majd.
Jáger Levente