
Határőr Dózsa SE - 60 év lovas élet
Ünnepségre készülnek a halasi lovasok, hiszen az ország egyik patinás lovassport klubja a Határőr Dózsa SE, augusztus 18-án a Kiskunhalasi Lovasarénában ünnepli nyilvánosan fennállásnak 60. évfordulóját. Tuska Pál, a klub jelenlegi elnöke szervező csapatával, színes programokkal várja a lovassportot szerető halasi közönséget.
„A klub jubileum a lovasiskolába szerveződött ünnepi program része, amelyre Rózsahegyi Róberték hónapok óta készülnek – mondta Tuska Pál. Meghívtuk a nagy öregeket élménybeszámolóra, de az egyik versenyszámot is a Dózsa SE tiszteletdíjáért rendezik. Az ünnepség díszvendége Lajtár József dandártábornok, az Országos Rendőrfőkapitányság gazdasági főigazgatója lesz és Gyovai István, Kiskunhalas polgármestere is megtiszteli az eseményünket. Mindenkit szeretettel várunk programunkra.”
A képen balról jobbra Krizsán János, Horváth József, Varró József. Készült 1972-ben a vonatablakból kinéző magyar militari válogatott három halasi tagjáról, a Müncheni Nyári Olimpiai Játékokra indulás előtt.
60 éves Határőr Dózsa SE jubileumi ünnepi menetrendje:
9.00 Díjugrató lovasversenyek folyamatosan
13.00 B3-as versenyszám a Határőr Dózsa tiszteletdíjáért
16.00 Gyülekező az ünnepségre (helye a lovaspálya főépülete)
16.30 Ünnepi köszöntők:
- Tuska Pál, a Határőr Dózsa SE elnöke
- Lajtár József dandártábornok, az ORFK gazdasági főigazgatója
- Gyovai István, Kiskunhalas polgármestere
17.00 Élménybeszámolók:
A kezdetekről: Hirling József
1966 Koppenhága, ifjúsági EB: Krizsán János
1972 München, olimpia: Horváth József
1980 Moszkva, olimpia: Varró József
1992 Barcelona, olimpia: Sós Attila
1996 Atlanta, olimpia: Tuska Pál
18.30 Fogadás, koccintás, beszélgetések
Kép-szöveg: Kovács Iván