Hosszú áramszünet, még mindig viharkárok
Ma sem pihenek a halasi tűzoltók. A tegnap reggeli vihar még mindig ad feladatot, néhány perccel ezelőtt a Kőrösi úton fejezték be a fadarabolást, most pedig a Csiga utcában dolgozik a magasból mentő. Néhány halasi utcában közel 24 órán át nem volt áram, volt,ahol a mélyhűtő komplett tartalma tönkrement.
Hosszú napja volt azoknak a tűzoltóknak, akik szolgálatban voltak. Nemcsak a városban és a környező településeken kellett helytállniuk. Babud Jenő alezredes tájékoztatása szerint az egyik egység a megyei ügyelet riasztására Lajosmizsére vonult vizet szivattyúzni, onnan hajnali háromkor érkeztek haza. Még mára is maradt feladat, főként azokon a helyeken, ahol a Démász egészen mostanáig nem áramtalanította a vezetéket. Ez a probléma a Kéve utcában is, ahol ugyan van áramszolgáltatás, de a nagyfeszültségre lógó faág bármikor problémát okozhat. Az egyik csapat ezekben a percekben, az Alsóvárosban, a Csiga utcában dolgozik. A Kőrösi úton már befejezték a munkát, az ott élők máris elkezdték hordani a ledarabolt akácágakat. Az egyik közösségi oldalon folyó értekezés szerint van olyan halasi utca, ahol közel 24 óráig nem volt áram. Többször keresték a lakók a szolgáltatót, kevés sikerrel. Több családnak a hűtőláda teljes tartalma ment veszendőbe. A Démász igyekezett mindent megtenni, de a szerelőbrigádjai nem győzték a sok feladatot. A tűzoltók sem mindig jutottak dűlőre a céggel, ezért a megyei katasztrófavédelemnek kellett közbeavatkoznia, hogy el tudják végezni a feladatukat a szolgálatban lévő egységek.
Kép-szöveg: Jáger Levente