Jó hír az M9-ről, és az 53-as út felújításáról, Halas-Kisszállás között
Jó híreket közölt közösségi oldalán Bányai Gábor. A kormánybiztos, országgyűlési képviselő posztjában arról írt, hogy az M9-es és M91-es gyorsforgalmi út előkészítése gőzerővel folyik már a kiviteli tervek, engedélyek készülnek. Ennek a projektnek a része egyébként az 53-as főút Kiskunhalas és Kisszállás klözötti szakaszának felújítása is.
- A térségünk polgármestereivel egyeztetésen vettünk részt, az Építési és Közlekedési Minisztérium szakembereivel közösen, az M9 és M91 gyorsforgalmi út építésének előkészítésén- közölte közösségi oldalán Bányai Gábor kormánybiztos, országgyűlési képviselő. A politikus jó híreket közölt a bejegyzésében. A poszt szerint a tervtanács döntést hozott a végleges nyomvonalról, a csomópontokról, pihenőkről. Az ügy jól áll, a kiviteli tervek és az engedélyek gőzerővel készülnek. Bányai Gábor szerint sok évtizedes álmot valósítanak meg. Nekünk, halasiaknak pluszban jó hír, hogy a projekt része lesz az 53-as főút Kisszállás és Kiskunhalas közötti szakaszának teljeskörű felújítása, valamint a Kiskunhalas-Kunfehértó-Jánoshalma közötti kerékpárút megépítése is. A kerékpárút nyomvonalát a jövő héten döntik majd el - olvasható a bejegyzésben.