Jótékony Rotary: húsvét előtti élelmiszeradomány a rászorulóknak
Közélet

Jótékony Rotary: húsvét előtti élelmiszeradomány a rászorulóknak

Évek óta hagyomány, hogy a Rotary Club Kiskunhalas az év eleji bál bevételét jótékony célra fordítja. Idén is félmillió forint jutott erre a nemes cselekedetre, húsvét előtt élelmiszercsomagokat ajándékoztak azoknak, akiknek szükségük van az ilyen segítségre is. 

A Rotary Club Kiskunhalas idén is gondolt húsvét előtt a rászorulókra. Évek óta megszokott már, hogy a halasi szervezet segíti a fiatalokat, az elesetteket, a szegényeket, a tehetséges diákokat. Az idén januárban megtartott bál bevétele, valamint a tagok egyéni felajánlásai  félmillió forintot jelenetettek, ezt a hagyományoknak megfelelően jótékonysági célra fordították. Ebből tartós élelmiszereket, fűszereket, édességeket vásároltak. Ezekből csomagokat állítottak össze, amelyeket rászoruló családoknak vittek el még húsvét előtt. Az idei akció azért volt különleges, mert egy felajánlásnak köszönhetően gyermekkönyvek is kerültek a pakkokba. Mint emlékezetes a közelmúltban a halasi kórházban tojáskereső napon ajándékoztak, valamint 400 fánkot vittek a betegeknek, dolgozóknak a Rotary Club Kiskunhalas tagjai.