Autoteam győzelem Jánoshalma ellen
Archívum

Autoteam győzelem Jánoshalma ellen

A megyei női kézilabda bajnokság harmadik fordulójában hazai pályán, a Horváth István Sportcsarnokban fogadta vasárnap délelőtt 10 órakor a Jánoshalma együttesét a KB Autoteam SE. A papírformaszerű mérkőzésen fokozatosan elhúzott ellenfelétől a Halas és 11-6-os félidő után, tovább növelve előnyét a második játékrészben 25-16-ra győzött a KB Autoteam SE.

Katkó Andrea (edző, KB Autoteam SE): „Hol jól játszott, hol kevésbé a csapatom. Egy valaki azonban végig kiváló teljesítményt nyújtott a kapuban. Blehó Andi remekelt ma és a nagy különbség elsősorban az ő érdeme, mert 7-eseket, ziccereket hárított, jól indított és kiválóan irányította védelmünket. Sajnos az edzéslátogatása gyenge a csapatomnak, sérültjeink vannak, ma Csősz Szilvia is közéjük került. Lehet, hogy a jövő héten már nekem is be kell állnom együttesembe játszani. A lényeg, hogy eddig minden mérkőzésünket megnyertük, a cél pedig a 10. bajnoki cím megszerzése.”

Rátai Róbertné (edző, Jánoshalma NKSZSE): „Csapatom hét közben gyakorlatilag nem tud készülni, mert más városokban tanulnak a játékosok, így a mérkőzésen állt össze együttesem, ami látszik a csapatmunka hiányosságaiban. Egyébként jó képességűek a lányaim, de ilyen felkészülés mellett esélyünk sem volt. Persze próbáltunk ellenállni és időnként jó egyéni teljesítményekkel tartottuk magunkat. Nekünk nem a Halast kell legyőznünk. Jelenleg a negyedik helyen állunk, ezt szeretnénk megtartani a bajnokság végéig.”

KB Autoteam SE - Jánoshalma NKSZSE 25-16 (11-6)
Bács-Kiskun Megyei I. osztályú Női Kézilabda 2012/2013-as szezon, 3. őszi forduló
Kiskunhalas, Horváth István Sportcsarnok, 2012. október 7. 10 óra, 50 néző
Játékvezetők: Bujdosó Máté, Horváth Viktor
Hétméteres: 5/2 - 9/7, figyelmeztetés: 3/3, kiállítás: 1/4

Gólszerzők:


KB Autoteam SE:
Mészáros Anita 1, Csősz Szilvia 4, Kardos Csilla 5, Makai Katalin 4, László Krisztina 3, Baksa Nikolett 4/1, Agócs Erika 4/1.

Jánoshalma NKSZSE: Taskovics Dóra 2, Barna Brigitta 5/5, Dabis Katalin 1, Nemes Zsófia 1, Kubicsek Erzsébet 2, Hornyák Nikolett 5/2.

A következő, 4. fordulóban, október 14-én, 11:30-kor Kalocsán játszik a KB Autoteam SE. Legtöbb kép itt!

Kép-szöveg: Kovács Iván

{phocagallery view=category|categoryid=632|limitstart=0|limitcount=0}