
Archívum
Kevés a cigány származású vállalkozó
A vállalkozások fejlesztési és foglalkoztatási lehetőségeiről szervezett fórumot a halasi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat. Rostás László elnök tájékoztatása szerint, a korábbi évekhez képest valamivel több a cigány származású vállalkozó, de így sem éri el a számuk a húszat sem.
Az elnök szerint nehezíti a helyzetüket, hogy főként földmunkákkal, építéssel foglalkoznak, így tevékenységeikből adódóan télen többnyire nem tudnak dolgozni.
A fórumon a megyei önkormányzat elnöke Bányai Gábor is részt vett. Többek között a szakmaszerzésre és a támogatási lehetőségek kihasználására hívta fel a figyelmet. Vilonya Balázs a helyi munkaügyi kirendeltség vezetője elmondta, hogy jó az együttműködés a cigány származású vállalkozókkal és többen kaptak segítséget a központon keresztül.
A munkaügyi vezető arról is tájékoztatást adott, hogy a jövő év kiemelt témája a pályakezdők álláshoz juttatása lesz. A jelenlegi közel 3000 halason regisztrált álláskereső körülbelül hatoda pályakezdő.
Szöveg-fotó: Fehér Erika