Kezdődik a NAV nyári ellenőrzéssorozata
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2012. július 2-án megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát. Az országos akció során – a korábbi években is követett gyakorlatnak megfelelően – az adóellenőrök és pénzügyőrök egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, strandokon, a nyári fesztiválokon, szabadtéri rendezvényeken egyaránt vizsgálódnak. Az ellenőrzéssorozat augusztus 31-ig tart.
Az ellenőrzéseket végző adóellenőrök igazodnak a vendéglátó egységek nyitva tartásához, azaz a hivatali munkaidőn túl – éjszaka, hajnalban és hétvégén is – számíthatnak a kereskedelemmel és vendéglátással foglalkozó vállalkozások az adóhatóság jelenlétére.
A tavalyi év nyáridőszakhoz kapcsolódó akciósorozatban a dél-alföldi régió adóellenőrei csaknem 900 ellenőrzést végeztek, amelyek negyedében tártak fel mulasztást. A megállapítások 62%-a a nyugtakibocsátási kötelezettség elmulasztásából, 35%-a a be nem jelentett alkalmazottak foglalkoztatásából adódott. A kiszabott mulasztási bírság összege több mint 31 millió forint volt.
Az évről-évre és szezonról-szezonra végrehajtott hatósági ellenőrzés sorozatok fő célja a prevenció, azaz a vállalkozók jogkövető magatartásra való ösztönzése. Ennek eredményeképpen az elkövetett jogsértések száma és gyakorisága csökkenő tendenciát mutat.
Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága