KFC: megvan az első győzelem
Archívum

KFC: megvan az első győzelem

Megszerezte első idei győzelmét a Kiskunhalasi FC. Kis Péter csapatának ősszel eddig csak döntetlenekre futotta az erejéből, ma délután viszont megyei rangadót nyertek a fiúk a Soltvadkert ellen. A győztes gólt még az első félidőben szerezte Farkas András.

Ideális labdarúgóidőben játszották le a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság rangadóját, a Kiskunhalasi FC fogadta a Soltvadkertet. Ez a párosítás évtizedek óta presztizsmeccs, ennek megfelelően léptek pályára a csapatok. A Vadkert már a középkezdés után azonnal veszélyeztetett, de a szabadrúgást Gerner Dániel nagy bravúrral védte. A folytatásban jól, harcosan játszott a KFC, és egy remek akció végén megszerezte a vezetést a hazai egylet. Csányi László pazar átadását Farkas András gurította a kimozduló Eifert mellett a vadkerti kapuba. 1-0 után több lehetősége is volt a vendégeknek, de Gerner minden alkalommal tisztázni tudott. A szünet után igazi vadkerti offenzíva alá vonták a halasi kaput, de nem sikerült a gólszerzés. Még 11-est és azt azt követő ziccert is elhibázta a vendégcsapat, mindkét momentumért dicséret illeti Gerner kapust, a mezőny legjobbját. A harcos és motivált KFC megérdemelten szerezte meg első őszi győzelmét. Kiskunhalasi FC - Soltvadkert 1-0 (1-0). Összefoglaló kedden este, a Sportmagazinban.

Kép-szöveg: Jáger Levente