Kiesett a KFC a vármegyei kupából (galéria)
Sport

Kiesett a KFC a vármegyei kupából (galéria)

Vármegyei kupamérkőzésen lépett pályára a Kiskunhalasi FC. A harmadosztályú bajnokságra készülő csapat a Bócsát fogadta a Bundzsák Dezső Sportközpontban. A hazaiak 11 hadra fogható játékossal léptek pályára, többen nyaralás, szabadság miatt nem álltak rendelkezésre. A bócsaiak viszont bő kerettel érkeztek, és magabiztos győzelmet arattak úgy, hogy a halasiak kapujában az 58 esztendős Várszegi Csaba többször bravúrosan védett.

A tavalyi vármegyei harmadosztályú bajnokság bronzérmese látogatott a Bundzsák Dezső Sportközpontba, hogy kupamérkőzést játsszon a Kiskunhalasi FC-vel. A halasiak idén a másodosztályú szerepléseket követően a harmadik ligában igyekeznek ősztől minél több pontot szerezni. A vendégek bő kerettel érkeztek a találkozóra, a hazaiak viszont pont tizenegy bevethető játékossal vállalták a találkozót. A KFC-ben a legfiatalabb a 18 esztendős Kocsi Levente volt, míg a korelnök az 58 éves Várszegi Csaba védte a halasi kaput. A kezdőben még ott volt Bogyó, az 56 esztendős Faddi Károly is.

Az első negyedóra nem a legjobban telt el a hazaiak számára, ugyanis háromszor is bevették a vendégek a kapujukat. A Bócsa lendületesebb, összeszokottabb volt, a KFC játékosai lelkesen tették a dolgukat, de az ellenfél jobb volt. A folytatásban Várszegi kapus több alkalommal bravúrral óvta meg csapatát az újabb góloktól. A 44. percben viszont ő sem segíthetett, így négygólos vendégelőnnyel vonultak pihenőre a csapatok.

A szünet után sem sokat változott a játék képe. A bócsaiak frissebbek, gólra törőbbek voltak, és még három alkalommal bevették a hazai kaput. A hajrában aztán egy sérülés miatt 10 főre fogyatkozott a halasi csapat. A vendégek magabiztosan, teljesen megérdemelten jutottak tovább. Kiskunhalasi FC - Bócsa-Market Bócsai SE 0-7 (0-4). A lefújás után Péter-Szabó Zsolt, a vendégek kapitánya azt mondta: szerettek volna győzni, és ez sikerült is. Dékány János, a halasiak csapatkapitánya értékelésében kitért arra, hogy 5-6 kulcsjátékosuk nem állt most rendelkezésre, mellettük is több hiányzó volt nyaralás, illetve egyéb elfoglaltság miatt. A keret 20-25 főből áll, szeretnék a bajnokságban megmutatni, hogy tudnak eredményesek lenni.