Archívum
Kilátó lesz a városháza tornya?
Magasból is meg lehetne nézni Halast, ugyanis felmerült, hogy kilátót nyitnának a városháza tornyában. Az évek folyamán már többször is szóba került ez az ötlet, de most egy turisztikai pályázatra próbál jelentkezni vele a város.
Ennek keretében felújítanák a toronybelsőt, ami kiállítótérként működhetne, fentről pedig lehetne nézelődni. Ugyanennek a pályázatnak a keretében a Csipkeház parkolóját is átalakítanák, hogy ne legyen probléma a buszokkal történő megközelítés, bent pedig modern technológiák alkalmazásával tennék még szemléletesebbé a csipkék és a Csipkeház bemutatását.
Maximum 500 millió forintot lehet igényelni a turisztika fejlesztésre, és Halas ezt szeretné kihasználni - mondta a városvezetői tájékoztatón Gyovai István polgármester.
Szöveg: Fehér Erika
Fotó: Lázár Zsolt