Kiskunhalas története - készül a 4. rész

Újabb kötet, újabb információk a város múltjáról. A tervek szerint 2014. december végén adják ki a Kiskunhalas története című sorozat negyedik kötetét.

A Tanulmányok Kiskunhalasról a 20. század második feléből alcímmel már elkészültek a kéziratok, melyek gondozását a Városi Könyvtár koordinálta és megírásukat az önkormányzat közművelődési megállapodás keretében támogatta. A mű 19 tervezett fejezetből áll, külső megjelenésében a már meglévő sorozat köteteihez illeszkedik.

A kötet a Halasi Múzeum Alapítvány együttműködésével jelenik meg, a kiadás teljes költségét az előfizetők és támogatók által befizetett összeg kell, hogy fedezze. A könyv kiadásával és megjelenésével kapcsolatos tudnivalókat, jogokat, kötelességeket egy megállapodás rögzíti majd melyről csütörtökön tárgyal a képviselő-testület.