Kitüntetett halasi tűzoltók
Augusztus 20-a alkalmából tartottak ünnepi állománygyűlést a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon. Ezen elismeréseket adtak át az arra méltó tűzoltóknak. Kiskunhalasról több vonulóst is előléptettek.
Már az ünnepi beszédnek is volt kiskunhalasi vonatkozása, ugyanis azt Tusori Szabolcs főhadnagy mondta el, aki jelenleg műveletirányító a megyei központban, de előtte itt szolgált a helyi parancsnokságon. Farkasinszki Lóránt köszöntőjét követően a megyei igazgató adott át elismeréseket.
Kiskunhalasról Törteli Imre zászlóst törzszászlóssá, Kovács István törzsőrmestert és Kovács Máté törzsőrmestert pedig főtörzsőrmesterré léptették elő. Az árvízi védekezésben végzett kimagasló munkáért emléklapot adományoztak az abban résztvevőknek, ezt nevükben parancsnokaik vették át. Mint emlékezetes a halasi tűzoltók a Dunakanyarban, Baján és Solton dolgoztak a gátak megerősítésén.
Jáger Levente