Kőrösre került a Rákóczi Kupa
Archívum

Kőrösre került a Rákóczi Kupa

Első alkalommal nyerte el a Kiskőrös a Rákóczi Kupát, miután a döntőben egy izgalmas, élvezetés mérkőzésen legyőzte a házigazda csapatát. A végső elsőség sorsáról egyetlen gól döntött, ezt a torna gólkirálya a kőrösi Bányai Máté szerezte. A tekósok is minden dicséretet megérdemelnek, ugyanis egyetlen vereséget szenvedtek a három nap során, balszerencséjükre ezt éppen a fináléban. A bronzérmet a Magyarkanizsa nyerte, miután 3-0-ra megverte a Sziládyt a harmadik helyet eldöntő találkozón.

Reggel még adott volt ahhoz, hogy megismétlődjön a 70-es, 80-as évek legendás döntőbéli párosítása, a Tekó - Szilády. Mindkét iskola bejutott a legjobb 4 közé, előbb a gimnazisták léptek pályára a Kiskőrös ellen. A Wattayt tekinthetjük a 40. kupa legnagyobb meglepetésének, ugyanis szép, okos tudatos futballt mutattak be, rengeteg futással és passzal kombinálva. Nem bírt velük a jó erőkből álló Szilády sem, úgy, hogy mindkét csapat kapusa remek teljesítmény nyújtott.

A gimnazisták a végén szépítettek.  Szilády - Kiskőrös Wattay 1-3. A másik elődöntőben a Tekó csapott össze a Magyarkanizsával. Egy impulzív, izgalmas találkozón egyetlen egy gólt döntött, ezt egy szép akció végén Torma Barnabás szerezte meg az egyetlen, de ezzel minden eldöntő gólt. A számtalan ígéretes akciót, lövést hozó találkozón a két kapus is minden dicséretet megérdemel. Tekó - Magyarkanizsa 1-0. A 3. helyért lejátszott találkozón aztán mindent egy lapra feltéve rohamozott a Szilády a Magyarkanizsa ellen.

A halasiak azonban nem jutottak igazi helyzethez, a sokat passzoló és gyors focit játszó kanizsaiak gyorsan gólt szereztek, és ez meg is adta a találkozó alaphangját. Ezután a kapuk többször is veszélybe forogtak, de a vajdaságiak gólratörőbben játszottak. A Szilády fokozatosan fáradt, ezt pedig újabb két góllal használta ki a Magyarkanizsa és megérdemelten szerezték meg a 3. helyet. Szilády - Magyarkanizsa 0-3. Következhetett a döntő, amelyre teljesen megtelt a sportcsarnok. A tavaly óta alaposan kicserélődött Tekónak már a fináléba kerülés is óriási fegyvertény úgy, hogy nem szenvedtek vereséget.

A lelkes, fiatal hazaiaknak azonban nem sikerült a címvédés. Gerner Dániel ezúttal is nagyon jól védett, de a kiskőrösi kapus is jól teljesített. Egy védelmi megingást használt ki a Wattay, a gólkirályi címet szerző Bányai Máté találata jelentette az aranyat. A kőrösiek gyors, szép focit mutattak, a 39 éves torna története során első alkalommal került a vándorserleg Petőfi városába. Tekó -. Wattay 0-1.

Az ünnepélyes eredményhirdetésen megjelent Bányai Gábor országgyűlési képviselő, Gyovai István polgármester és Fülöp Róbert alpolgármester is.További részletek a kedd esti Sportmagazinban és a szerdai Halasi Tükörben.

Kép-szöveg: Jáger Levente