
Lampert Mónika: nincs támogatottsága a Fidesz kistérségeket szétverő államosító politikájának
A volt belügyminiszter szerint káosz van a közigazgatásban, az önkormányzatiság a végnapjait éli. Lampert Mónika, országgyűlési képviselő, a közjogi kabinet vezetője erről kiskunhalasi sajtótájékoztatóján beszélt.
A szocialista politikus az MSZP Bács-Kiskun Megyei Területi Szövetsége fórumán élesen bírálta a Szabó Erika, volt halasi országgyűlési képviselő, jelenleg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára által is jegyzett, tervezett járási rendszert, amelynek a szerepe szerinte még tisztázatlan, így a feladatokra nem tudnak felkészülni a települések.
Az önkormányzatokért is felelős, volt belügyi tárcavezető szerint az Orbán-kormány szétveri a jól működő kistérségeket. A Fidesz mindent államosítani akar, kisemmizi az önkormányzatokat, nem bízik az önkormányzatokban, de még a fideszes polgármesterekben sem. A politikus azt mondta: nem tudni, hogy pártember vagy szakember kerül majd a járási hivatalok élére.
Az viszont már most világosan látszik, hogy az embereknek nem lesz jobb, mert távolabbra kell majd utazniuk az ügyes-bajos dolgaikat elintézni, az egyre ritkábban közlekedő vonatokkal és buszokkal – mondta a szocialista országgyűlési képviselő.
Lampert szerint nincs széleskörű támogatottsága az új rendszernek a lakosság körében. Ami korábban bevált, elkezdett rendesen működni (pl. a kistérségi rendszer), azt most egy tollvonással áthúzták, hogy maguknál tartsák a hatalmat még koncentráltabban.
A halasi fórum után megalakult a megyei Baloldali Önkormányzati Közösség. Elnöknek Fogl Andrást, alelnöknek Dr. Balogh Lászlót választották meg.
Kép, szöveg: Pozsgai Ákos
{phocagallery view=category|categoryid=482|limitstart=0|limitcount=0}