
Ma van a szoptatás világnapja
Az anyatejes táplálás fontosságára hívják fel a figyelmet a szakemberek a szoptatás világnapján. A szoptatás pozitív hatása hosszútávon is kimutatható, erősíti a baba immunrendszerét, csökkenti a felnőttkori betegségek kialakulásának esélyét, valamint szorosabbá teszi az anya és gyermek közötti kötődést – mondta Dr. Horváth Attiláné, a Kiskunhalasi Védőnői Szolgálat vezetője. A szoptatás augusztus elsejei világnapjával veszi kezdetét a szoptatás világhete, amelynek idén többek között az a célja, hogy felhívja a figyelmet az önkéntes szoptatási segítők támogatásának fontosságára a szoptatás megkezdésében és fenntartásában.
A Kiskunhalasi Védőnői Szolgálatnál minden évben felvilágosító előadásokkal, tájékoztató filmek vetítésével, a kismamák számára külön erre az alkalommal szervezett csoportos foglalkozásokkal készülnek a szoptatás világhetére. Fontos, hogy az anyukák ismerjék a szoptatás előnyeit, és amíg csak lehet, anyatejjel táplálják gyermeküket – mondta érdeklődésünkre a szolgálat vezetője.
Dr. Horváth Attiláné szerint nem csak azért, mert ez a legkényelmesebb az anya számára, hanem, mert az anyatej a csecsemők számára a legmegfelelőbb tápanyagokat tartalmazza, a csecsemő könnyen emészti azt meg, illetve az anyatej antitesteket és számos egyéb védőanyagot tartalmaz, amely a csecsemők betegségekkel szembeni ellenállását növeli, továbbá a szoptatás során bensőséges anya-gyermekkötődés alakul ki. Mindennek köszönhetően a gyermek a későbbi élete során sokkal ellenállóbb lesz a különböző betegségekkel szemben, felnőtt korában is egészségesebb lesz. Az édesanyjával kialakult szoros köteléknek köszönhetően sokkal kiegyensúlyozottabb felnőtté válik, közvetlenebb lesz, emberi kapcsolatai is kiegyensúlyozottabbak lesznek – mondta a halasi szakember.
Az szoptatás világhete rendezvénysorozat célja az is, hogy tájékoztassa az embereket az önkéntes segítők munkájának hatékonyságáról, és hogy az egész világon felszólítsa a kormányokat és a szülészeti intézményeket: támogassák az anyákat abban, hogy kizárólag anyatejjel táplálják gyermeküket, és ehhez az intézményben minden segítséget megkapjanak.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO), az UNICEF és számos egyéb egészségügyi szervezet világszerte azt javasolja, hogy a gyermek legalább hat hónapos koráig kizárólag anyatejet kapjon. Az ajánlás szerint az a legegészségesebb, ha a csecsemők féléves korukig csak anyatejet kapnak. A WHO ajánlása szerint a szoptatás legalább kétéves korig javasolt, de ideális esetben addig folytatódik, amíg a kisbaba magától abba nem hagyja. A WHO 1993-ban nyilvánította augusztus 1-jét az anyatej, egyben a szoptatás világnapjává, az azt, követő napokat, pedig anyatejes világhétté.
Pozsgai Ákos