Megfenyegették, levágják az ujját

Otthonában megtámadtak egy jánoshalmi idős asszonyt, és azzal fenyegették, hogy levágják az ujjait, ha nem adja át az értékeit. A három elkövető – egy fiatalkorú férfi, és két felnőtt (egy nő és egy férfi) – ellen csoportosan elkövetett rablás gyanúja miatt indított eljárást a kiskunhalasi rendőrkapitányság.

 

Az előzetes letartóztatásra tett indítványt a halasi rendőrség azzal a három személlyel szemben, akik április 9-én, a hajnali órákban egy 84 éves jánoshalmi asszony házának kerítésén bemásztak, majd bejutottak a nyitott ajtón keresztül a házba is.

A zajra felébredő nénitől pénzt és az értékeit követelték, az asszony azonban ezt megtagadta, ezért megfenyegették, hogy a náluk lévő ollóval levágják az ujjait. A rémült asszonyt végül nem bántották, elmentek a házban talált 1500 forinttal.

A rendőrök a rablóbanda tagjait április 11-én elfogták és őrizetbe is vették, tekintettel az elkövetett bűncselekmény súlyára, előzetes letartóztatásukra tett előterjesztést a halasi rendőrkapitányság – tudatta a Bács-Kiskun Megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.

Pozsgai Ákos