Megkezdte működését az új varroda
Archívum

Megkezdte működését az új varroda

A múlt hétfőn megkezdődött a munka a volt kereskedelmi iskola nemrég még üresen állt termeiben. Jelenleg 62 fővel  indult az ide települt varroda, de nem kizárt, hogy bővítik majd a létszámot -kaptuk a tájékoztatást Pápai Csabánétól és Harkai Pétertől a PÉ-TEX Kft. ügyvezetőitől.

Két műszakban dolgoznak illetve a kisgyermekes anyukák olyan munkabeosztást kaptak, hogy a gyermekeket reggel még el tudják vinni óvodába. A cég kizárólag kötöttáru varrásával -láncolással- foglalkozik és az országban itt található a legnagyobb speciális géppark.  Az új varrodában készülő magas minőségű termékeket Hódmezővásárhelyre, onnan Németországba szállítják. A varroda nyitásáról a nyáron jelentek meg az első hírek.

Több épületet is megnéztek, volt amelyik nagyon rossz állapotban volt, volt ahol a szomszéd épület lakói féltették a nyugalmukat, végül a Szent Imre utcára esett a választás. Itt hamar sikerült berendezkedni, ebben a vállalkozók és mesterek gyors munkája is segített, a Rákóczi szakközépiskola pedig kiszolgáló elemeket adott az induláshoz. Az épületben egy szinttel feljebb  egy másik varroda kialakítását is tervezik. Itt megváltozott munkaképességű dolgozókat fognak alkalmazni a tervek szerint még az ősz folyamán.

Szöveg: Fehér Erika
Fotó: Lázár Zsolt

{phocagallery view=category|categoryid=191|limitstart=0|limitcount=0}