
Messze volt Harta
Nem tudta megismételni az elmúlt két forduló játékát, ezért súlyos vereséget szenvedett halasi pályán a Kiskunhalasi FC. Kis Péter csapata a Hartától kapott ki 4-0-ra. Az ifisták viszont 6-0 arányban győztek.
Sokan bíztak abban, hogy a Kiskunhalasi FC a Tompa elleni döntetlen és a Soltvadkert legyőzése után lendületbe jön. A halasiak az elmúlt körben pihenősek voltak, így rákészülhettek a Harta elleni hazai meccsre. Nos ma délután, kora nyári időben elmaradt a jó folytatás. A KFC sok hibával játszott, alig-alig jutottak el a vendégek térfelére. A vendégek viszont egy szöglet utáni fejesből megszerezték a vezetést. A szünetig már nem esett újabb gól. A térfélcsere után cserékkel próbált frissíteni csapatán Kis Péter, de ez sem segített. Egy védelmi hibát kihasználva már kétgólos volt a hartai előny. A folytatásban egy kimaradt halasi ziccert, egy halasi kiállítást és a vendégek cserecsatárjának két perdítős gólját jegyezhettük fel. Ráadásul több olyan alkalom is volt, amikor Gerner Dánielnek bravúrral kellett védeni. A KFC hazai pályán szenvedett súlyos vereséget úgy, hogy kevés értékelhető momentuma volt. Kiskunhalasi FC - Harta 0-4 (0-1). A halasiak becsületét az ifisták mentették meg, akik 6-0-re győzték le a hartaiakat.
Jáger Levente