Nem érdemeltünk vereséget

Egy fordulatokban, izgalmakban gazdag, végletekig kiélezett mérkőzést vesztett el a Kiskunhalas NKSE az NB I-es női kézilabda-bajnokság első fordulójában. A Fehérvár egyetlen góllal tudott nyerni Kiskunhalason úgy, hogy a meccs során többször magabiztosan vezetett. A szépszámú közönség előtt azonban bebizonyosodott, hogy a KNKSE szerethető csapat és sok örömet okoz még szurkolóinak.

Nagyon várta Kiskunhalas az NB I-es női kézilabda-bajnokság nyitányát. Sok szurkoló, pokoli meleg várta a pályára lépő Kiskunhalas NKSE-t és ellenfelét, az Alcoa FKC-t. Az első két támadás eredménytelen volt, majd Horváth Bernadett szerzett vezetést a vendégeknek. Szamoránsky Anikó és Fehér Viktória rövid időn belül fordított, majd ismét a vendégek örülhettek. Változatos volt a játék, a hazai csapat a 14. percre 3 gólos hátrányba került. 6-9 után viszont alig néhány perc alatt 12-12-re alakult az eredmény, Barna Éva góljával. Fehér egy szélsó gólja eltűnt, a nézők reklamáltak, az eredmény nem változott. Ettől kezdve a közönségtől megtámogatott hazai csapat szárnyakat kapott, Fehér, Takács, Barna és Szamoránsky remekelt, így a félidőt 16-14-es vezetéssel zárták. A szünet után egyenlített a vendégegylet, Fehér továbbra is pazar teljesítményt nyújtott, és a hajrá előtt megint három góllal vezetett a KNKSE. A közönség tombolt, a játékvezetők nagyon sokat hibáztak, az ezt számon kérő Varga József sárga lapot kapott. Gyakran állt a játék, a nagy meleg miatt sűrűn kellett törölni. Senki sem hitte volna, hogy a vendégek még erőre kaphatnak. Pedig sikerült nekik, 23-23-nál Tillinger Tamara góljával értre utol ellenfelét az Alcoa, majd Trischuk Krisztina és Tillinger találatával kettővel volt jobb a Fehérvár. Sajnos kélt büntetőnk is kimaradt és a hajrára Kokas egy gólra csökkentette a hátrányt. Barna lövése a kapufán csattant, Niksics Ana gólja viszont már azt jelentette, hogy kilátástalan helyzetbe kerültünk. Tápai Andrea szépített, megint volt esélyt, de tíz másodpercet szaladt az óra, a közönség háborgott és még egy szabaddobást is kapott az ellenfél. Ezzel eldőlt a két pont sorsa. A KNKSE minden dicséretet megérdemel, mindent megtettek a sikerért. Szerethető a harcos csapat, amely még sok örömet okozhat nekünk. Kiskunhalas NKSE - Alcoa FKC 27-28 (16-14), a halasi gólokon Fehér Viktória 7/5, Szamoránsky Anikó 6, Sterbik Andrea 5, Takács Bernadett 3, Barna Éva 3, Tápai Andrea 1, Kokas Viktória 1, Kurgyis Nikolett 1 osztozott. A vendégeknél Ana Niksic 6, Trischuk Krisztina 5, Ana Maroscec 5, Horváth Bernadett 4, Rádl Tímea 3, Tillinger Tamara 3, Bízik Boglárka 2 volt eredményes. Holnap 15.30 órától érdemes lesz megnézni a Halas TV közvetítését.

Jáger Levente