
Archívum
Önkénteseket várnak a sérült gyermekek mellé
Az Egységes Református Pedagógiai Szakszolgálatnál is rendre elkezdődött a tanév, ám ahhoz, hogy még jobban tudjanak haladni, jól jönne némi segítség. A tárgyi adományok mellett önkéntesek munkáját is örömmel fogadnák.
Az intézményben sérült fiatalokkal foglalkoznak. Nagy törődést és sok gondoskodást igényelnek ezek a gyerekek. Szinte minden fiatal mellé szükség lenne egy-egy segítőre, például a sétáknál.
A Pedagógiai szakszolgálat a Magyar utcán, a kórház hátsó bejárata mellett található, de a bentlakásos Benjámin Gyermekházba is várnak önkénteseket. Akik úgy érzik, akár napi egy-két órás munkával tudnának segíteni, a 77/423-130-as telefonszámon érdeklődhetnek.
Szöveg: Fehér Erika