Önt is becsapták?
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat csalás bűntette megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
Az ügyben érintett lehetséges sértettek felkutatása érdekében, kérjük azon kiskunhalasi, környékbeli vagy Bács-Kiskun megyei vállalkozások jelentkezését (név és telefonos elérhetőség megadásával), amelyeknél 2011 áprilisa és júliusa körüli időszakban megjelent több személy azzal, hogy csatornatisztítási, dugulás elhárítási munkálatokat végeznek egy korábbi megrendelés alapján, majd határozott fellépésüket követően munkavégzést színleltek, illetve alacsony színvonalú munkát végeztek, amely befejeztével nagy összegre kiállított számlák alapján, fenyegetve, erőszakosan fellépve követeltek munkadíjat, ennek kifizetése után pedig nyomban távoztak.
Az ügyben érintett vállalkozások jelentkezését a 06-77 /423-255-ös telefonszám 68-25 illetve 68-32 mellékén várjuk!
Segítségüket köszönjük!
Farkasné Wodring Zsuzsanna r. őrnagy, sajtóreferens