Összeállt a döntő csapata
Archívum

Összeállt a döntő csapata

Az elmúlt hétvégén rendezte meg a Halas TV stábja a IV. Pont Karaokeverseny előválogatóját. A szervezők legnagyobb örömére minden eddiginél többen érkeztek a stúdióba azért, hogy produkciójukkal bekerülhessenek a verseny döntőjébe.

2009 óta nem múlhat el úgy ősz, hogy a Halas TV ne rendezné meg a Pont Karaokeversenyt. A hagyományoknak megfelelően, először idén is egy előválogatón kellett megfelelniük a jelölteknek.

Az énekesek egy-egy rövid részletet énekeltek el versenydalaikból, azt azonban nem tudták meg a helyszínen, hogy bejutottak-e a döntőbe. Kollégáink legkésőbb holnap (kedd) estig minden továbbjutóval felveszik majd a kapcsolatot.

Az már most érződik, hogy minden eddiginél erősebb lesz az idei mezőny. A verseny döntőjének felvételére most szombaton, délután 3 órától kerül sor a Halas TV stúdiójában. A négytagú zsűriben a jól megszokott tagok mellett ismét helyet foglal majd egy országosan ismert celeb is, akiről egyelőre annyit árulhatunk csak el, hogy az X-Faktor első szériájában ismerhette meg nevét a közönség.

Szöveg: Szőri Attila
Fotó: Rábel Csaba

{phocagallery view=category|categoryid=633|limitstart=0|limitcount=0}