
Orvhalász a pácban
Nem jogerősen, hat hónap fogházbüntetést szabott ki a Szegedi Járásbíróság egy férfi ellen, akit orvohorgászaton értek a minap. A vádlott úgynvezett gereblyézős módszerrel, mintegy tizennégy kilonyi pikkelyest zsákmányolt- tudatta a Magyar Távirati Iroda.
Juhászné Prágai Erika bírósági sajtóreferens közölte, a szegedi férfi ismerősével szeptember 25-én egy szatymazi halastónál gereblyéző módszerrel, vagyis ólommal ellátott hármas horog segítségével fogta a pontyokat. Az így zsákmányolt tizennégy kilónyi hal értéke eléri a tizenkétezer forintot. A halőr tetten érte őket, és értesítette a rendőrséget.
A bíróség az első rendű vádlottat hat hónap fogházbüntetéssel sújtotta és egyben elrendelte a vele szemben korábban egy másik bűncselekmény miatt kiszabott féléves felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is. A másik férfinak – akit korábban lopás miatt már próbára bocsátottak – százhatvan óra közérdekű munkát kell végeznie.
Az elsőrendű vádlott és védője fellebbezést jelentett be, így esetében az ítélet nem jogerős. (MTI)