Kétmillió forint vár a civilekre
Közélet

Kétmillió forint vár a civilekre

A képviselő-testület a város idei költségvetésének elfogadásakor 2 millió forintos keretet különített el civil szervezetek számára. Még lehet pályázni programok megvalósítására pénteken délig.
Budapest-Kelebia-Belgrád vasútfejlesztés: biztató hírek
Gazdaság

Budapest-Kelebia-Belgrád vasútfejlesztés: biztató hírek

Magyarország elkötelezett a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésének mielőbbi megvalósítása mellett – jelentette ki Varga Mihály a Kínai Eximbankkal folytatott tárgyaláson Pekingben. A Pénzügyminisztérium közleményéből kiderült az is, hogy akár még ebben a hónapban döntés születhet a kivitelezőről.
Új élet, Új-Zéland (galéria)
Közélet

Új élet, Új-Zéland (galéria)

Egy hosszúra nyúlt nászút, kalandokkal teli három és fél év, valamint az életük teljessé válásának megható történetét mesélte el a Forrás-Új Tükör Klub közönségének Kohout Dávid. A kiskunhalasi kötődésű építész feleségével, Kaiaval 2015. októberében döntött úgy, hogy kilép a mókuskerékből és maguk mögött hagyják azt, amit addig teremtettek. Új-Zélandon, a távoli, hatalmas országban barátokra, otthonra és megnyugvásra leltek a fiatalok. 
Anyakönyvi híreink (2019.04.09.)
Közélet

Anyakönyvi híreink (2019.04.09.)

Weblapunk segítségével most Ön is megtudhatja, kik születtek, kik kötöttek házasságot és kik hunytak el az elmúlt napokban Kiskunhalason és a környező településeken.
(►) A bivalyok szökésben voltak
Közélet

(►) A bivalyok szökésben voltak

A hatalmas állatok úgy döntöttek, hogy nem várják meg az ápirlis 24-re tervezett Szent György napi bivalyhajtást, hanem elindulnak nyári állomáshelyük felé. A Határ út mentén, a Dong-érben is hűsöltek, Fehér Péter segítőivel, valamint a rendőrjárőrrel együtt terelték a csordát a Csetényi park felé.
Öt gólt rúgtak a Jánoshalmának
Sport

Öt gólt rúgtak a Jánoshalmának

Alaposan visszavágott az őszi, hazai pályán elszenvedett vereségért a Kiskunhalasi FC a megyei női labdarúgó-bajnokságban a Jánoshalmának. A halasiak remek játékkal, öt gólt rúgva nyerték meg az idegenbeli meccset.
 Bölcsődei beiratkozás lesz
Közélet

Bölcsődei beiratkozás lesz

Áprilisban nem csak az általános iskolákban és az óvodákban lesz beiratkozás, most kell jelentkezni a bölcsődei csoportokba is. Halason az Önkormányzati Bölcsődébe, valamint a Bóbita Óvoda Bölcsődéjébe vesznek fel kisgyermekeket. A beiratkozás április 24-én és 25-én lesz naponta reggel fél 8-tól-tól délután 5 óráig.
Dékánis siker a Centrumok Országos Kupáján
Sport

Dékánis siker a Centrumok Országos Kupáján

Nyírbátorba utaztak a hétvégén a dékánis diákok, ahol egy rangos futsalbajnokságon vettek részt a fiatalok. Izgalmas mérkőzéseket játszottak, végül csak egy hajszállal csúsztak le a dobogóról.
Dávid Új-Zélandról a Forrás-Új Tükör Klubban
Kultúra

Dávid Új-Zélandról a Forrás-Új Tükör Klubban

A kiskunhalasi Kohout Dávid feleségével nászúton járt Új-Zélandon és annyira megtetszett nekik ez a távoli és különleges ország, hogy ott leltek második otthonra. A miértre is megkaphatják a választ azok, akik hétfőn 18 órától meghallgatják Dávid előadását a Forrás-Új Tükör Klubban, a Közösségek Házában.