Volt dolga a Te szedd! akció mai résztvevőinek is (galéria)
Közélet

Volt dolga a Te szedd! akció mai résztvevőinek is (galéria)

Pénteken is folytatódott a Te szedd! akció Kiskunhalason, három helyszínen gyűjtötték a szemetet. Volt dolga a kis brigádoknak a Kertvárosban, a Kálvin tér környékén és a Csetényi parkban is. Holnap hat helyen várják azokat, akik tenni szeretnének a szebb környezetünk érdekében.
(►)Több mint 22 hektáron puszított a tűz Alsószálláson (galéria)
Sziréna

(►)Több mint 22 hektáron puszított a tűz Alsószálláson (galéria)

Nagy területen égett a gaz, az avar és a bozótos, valamint több kidőlt fa és egy tanya mögötti farakás is Kiskunhalas és Zsana között, Alsószálláson. A riasztásra nemcsak Kiskunhalasról, hanem Kiskunmajsáról, Kiskőrösről, Kistelekről, Ruzsáról és Szegedről érkeztek egységek a helyszínre, a lángok  több mint 22 hektárt érintettek.
Hétfőn kezdődik a Kertvárosi-iskola felújítása
Közélet

Hétfőn kezdődik a Kertvárosi-iskola felújítása

Uniós és kormányzati forrásból újulhat meg az elkövetkező egy esztendőben a Kertvárosi Általános Iskola. A munkaterületet már átvette a kivitelező, a Modinvest Kft., a tervek szerint már hétfőn elkezdődik a 489 millió forintos beruházás. Új épületszárny épül, ebben tantermek, természettudományi előadó, ebédlő és konyha kap helyet, a főépületen pedig kicserélik a nyílászárókat, de modern lesz a fűtésrendszer is. 
Magánénekes találkozó halasi fellépőkkel
Kultúra

Magánénekes találkozó halasi fellépőkkel

A Bácskai Kultúrpalota adott otthont az V. Országos Zeneiskolai Kodály Zoltánné Sándor Emma Magánénekes Találkozónak. A versenyen zsűri és közönség elé állt a Szilády Áron Református Gimnázium két diákja is, akik szép eredménnyel zárták a megméretést.
A magyar óvodások 30 százaléka beszédhibás
Közélet

A magyar óvodások 30 százaléka beszédhibás

A kontinens számos országában megemlékeztek a szakemberek az Európai Logopédiai Napról. Kiskunhalason a Bács-kiskun Megyei Pedagógiai Szakszolgálat helyi kirendeltségének munkatársaihoz tartozik a logopédiai feladatkör. A szakemberek több óvodában is rendszeresen tartanak foglalkozásokat. A tapasztalatok szerint, felgyorsult világunkban a gyerekek egyre nehezebb helyzetben vannak a megfelelő beszédkésség elsajátításakor.
Már Kiskunhalason is elérhetőek az OTP Ingatlanpont szolgáltatásai
Gazdaság

Már Kiskunhalason is elérhetőek az OTP Ingatlanpont szolgáltatásai

Új stratégiai partner irodával bővül az OTP csoport dinamikusan növekvő ingatlanközvetítő hálózata. Az ország újabb pontján, Kiskunhalason várja ügyfeleit az OTP Ingatlanpont, a Táncsics Mihály utca 2-ben - legyen szó akár ingatlan vásárlásáról, értékesítéséről vagy finanszírozásról.
Halason vendégeskedett a nemzet rozmárja (galéria)
Közélet

Halason vendégeskedett a nemzet rozmárja (galéria)

A nemzet rozmárja. Így emlegetik Schirilla Györgyöt, aki édesapja örökségét átvéve minden télen átússza a jeges Dunát. E mellett imádja a sportot, a mozgást, rengeteget fut, kiváló jógaoktató és az egészséges életmód feltétlen híve. A Forrás-Új Tükör Klub vendégeként a közönség élvezte humoros, rengeteg sztorival tarkított előadását. Persze a közös jógázás sem maradt el.
25-én áramszünet lesz, készüljenek fel rá!
Közélet

25-én áramszünet lesz, készüljenek fel rá!

Főként a Kertváros, valamint az új református temető környékén számítsanak majd áramszünetekre! Az NKM Áramhálózati Kft. a közcélú villamos hálózaton előre tervezett munkálatokat végez majd, amelyek időtartamában a villamosenergia-szolgáltatás szünetelni fog. Az áramszünet március 25-én hétfőn 09:00 - 16:00 között lesz.
(►) Romantikára hangolva
Kultúra

(►) Romantikára hangolva

Juhászné Zelei Judit és Kovács Andrea többször adott már közös koncertet. Többéves hagyományai vannak hangversenyeiknek Kiskunhalason és a régióban. Legutóbb, március 20-án ültek zongorához négykezest játszani, romantikára hangolva. Különleges estében volt része a közönségnek a múzeumban.