Közel 9 milliárdból gazdálkodik a város: elfogadták a költségvetést
Gazdaság

Közel 9 milliárdból gazdálkodik a város: elfogadták a költségvetést

Számos út- és járdafelújítás, fejlesztés szerepel Kiskunhalas idei költségvetésében, amelynek értelmében 2019-ben a város közel 9 milliárd forintból gazdálkodhat. A megjelent képviselők közül tizen igennel szavaztak a tervezetre, míg Patocskai Tamás és Váradi Krisztián a tartózkodott gombot nyomta meg. A városvezetés szerint tartható, megtervezett és minden területre odafigyelő gazdálkodási tervet sikerült elkészíteni.
Eredményes projektet zártak
Közélet

Eredményes projektet zártak

A Vári Szabó István Szakképző Iskola és Kollégium a szerbiai Zombori Közgazdasági Szakközépiskolával közösen pályázott a Fiatalok együtt a természetvédelem, az egészséges életmód, a kulturális örökség és a turizmus előmozdítása határokon átnyúló együttműködésen keresztül programra. Az egy év tapasztalatait összegezték ma. „Youth-together - HUSRB/1602/32/0085" jelzésű pályázaton a két iskola közösen nyert támogatást.
Kórházi beszámoló: 683 milliós fejlesztés valósult meg
Közélet

Kórházi beszámoló: 683 milliós fejlesztés valósult meg

Ahogy egy esztendővel ezelőtt, most is dr. Szepesvári Szabolcs főigazgató tolmácsolásában hangzott el a Semmelweis Kórház az előző évről szóló beszámoló. Az intézmény vezetője kiemelte, hogy 683 millió forintos fejlesztés volt az intézményben, ebben műszerbeszerzés, illetve a dolgozók, betegek komfortérzetét növelő beruházások is voltak. A főigazgató kezdeményezte, hogy hozzák létre a dr. Monszpart László Alapítványt a leendő orvosok kiemelt támogatása érdekében. 
Megnyílt az Utazás kiállítás (galéria)
Közélet

Megnyílt az Utazás kiállítás (galéria)

Ma délelőtt a Hungexpo Budapesti Vásárközpont területén megnyílt az idei Utazás kiállítás. A nagyszabású kiállítás díszvendége Bács-Kiskun Megye, amelynek egyik érdekes és látványos együttműködő partnere Kiskunhalas város. A megnyitón beszédet mondott mások mellett Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke is.
Benkő Tibor lesz Kiskunhalas Díszpolgára
Közélet

Benkő Tibor lesz Kiskunhalas Díszpolgára

Néhány perccel ezelőtt, zárt ülés keretében döntött a képviselő-testület arról, hogy idén ki kapja meg a díszpolgári címet. Fülöp Róbert polgármester hozta nyilvánosságra a nevet, 2019-ben dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter lesz a kitüntetett. Az elismerést a Város Napja alkalmából szervezett ünnepségen veszi majd át.
Íme a február 24-i kívánságlista
Kultúra

Íme a február 24-i kívánságlista

Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 14-től, 20 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A február 24-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
(►) Az ország 10. legjobb csapata a Kertvárosi-iskoláé (galéria)
Sport

(►) Az ország 10. legjobb csapata a Kertvárosi-iskoláé (galéria)

Budapesten, az Újlak Utcai Általános Iskola volt a házigazda a diákolimpia játékos sportverseny pótselejtezőjének, amelynek tétje az országos döntőbe jutás volt. Gyulai, miskolci, székesfehérvári, szombathelyi csapatok mellett a Kertvárosi Általános Iskola is ott volt a rangos megméretésen. A szakemberek szerint az utóbbi évek legerősebb mezőnye gyűlt össze, ez meg is látszott a vetélkedésen. A halasiak szépen helytálltak.
Stúdióba vonult a karaokegyőztes
Kultúra

Stúdióba vonult a karaokegyőztes

A Halas Televízió által megrendezett X. Pont Karaokeverseny nyertese, Tóth Marianna a műsor fődíjaként egy saját lemezt készíthet a Bendegúz Hangstúdióban. A napokban megkezdődtek a munkálatok, a tehetséges fiatal hölgy saját bevallása szerint nagyon élvezi, hogy profi körülmények között énekelheti kedvenc slágereit.
Elhunyt Szegletes László
Közélet

Elhunyt Szegletes László

Február 18-án, életének 56. évében hosszantartó, méltósággal viselt betegség következtében elhunyt Szegletes László nyugállományú törzszászlós, a Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület elnöke- tudatta a szervezet vezetősége. Búcsúztatójáról később intézkednek.