Új vezetője van az Önkormányzati Rendészetnek
Sziréna

Új vezetője van az Önkormányzati Rendészetnek

Február elejétől Rencsár József vezeti Halason az Önkormányzati Rendészetet. Széleskörű munkát lát el a csoport, az új vezető kiemelkedő feladatnak tartja az illegális szemetelők felkutatását, illetve a kóbor kutyák okozta problémák megoldását. A felderítésekben sokat segítenek a térfigyelő kamerák. Az elmúlt hetekben több szabálysértőt is sikerült beazonosítani. Volt, aki nagy mennyiségű szemetet vitt el társasházi kukákból, míg más a külterületről hozott be hulladékot.
Adél halasi színekben nyert három aranyat
Sport

Adél halasi színekben nyert három aranyat

Ismét kiskunhalasi színekben versenyzett az ifjúsági Európa-bajnok Juhász Adél. A montenegrói Mimoza Cup elnevezési nemzetközi megméretésen három arany- és egy bronzéremmel, valamint egy különdíjjal gazdagodott a sportoló kollekciója.
Segítik a halasi családokat
Közélet

Segítik a halasi családokat

Újabb javaslatokat tett az önkormányzat felé a Fidelitas Kiskunhalasi Szervezete. A költségvetés tárgyalása kapcsán jelezték a polgármester felé elképzeléseiket, Fülöp Róbert pozitívan állt hozzá ezekhez. A jövőben baba- és kisiskolás-csomagot kaphatnak a halasi családok.
Milyen legyen Halas települési arculata?
Közélet

Milyen legyen Halas települési arculata?

Javaslata van arról, milyen legyen Kiskunhalas településképi arculata? Ha igen, akkor feltétlen menjen el arra a lakossági fórumra, amelyet ebben a témakörben rendeznek február 28-án, 16 órától a városházán.
A mi sporthőseink
Kultúra

A mi sporthőseink

A mi sporthőseink címmel jelent meg egy hónapja Szabadkán Tóth Tibor sportújságíró könyve, amelyben a vajdasági magyar sportélet meghatározó alakjaival készültek riportok, interjúk. A Forrás – Új Tükör Klub keddi programján ő lesz az egyik vendég. Vele, és még másik két vendéggel beszélgethetnek az érdeklődők.
Sziládys bronzérem a Joma Kupán (galéria)
Sport

Sziládys bronzérem a Joma Kupán (galéria)

Véget ért az utánpótlás labdarúgótornák hét hetes sorozata. Az utolsó állomás a Joma-Szilády Kupa volt a Buborékban, amelyen kilenc csapat lépett pályára. A házigazda két válogatottal is nevezett, a Szilády kék a harmadik, míg a Szilády sárga a hetedik helyen végzett, a kupát Grosics Akadémia nyerte.
Lilla kedvencei
Kultúra

Lilla kedvencei

A szívéhez legközelebb álló dalokból állította össze vizsgakoncertjének repertoárját a kiskunhalasi Faddi Lilla. Az Alapfokú Művészeti Iskola hangversenytermében rokonok, barátok és a komolyzene kedvelői hallgatták meg a változatos művekből álló előadást.
Döme Gábor világbajnok lett a magyar horgászválogatottal
Sport

Döme Gábor világbajnok lett a magyar horgászválogatottal

Szenzációs sikert ért el a magyar feeder horgászválogatott a Dél-Afrikában zajló világbajnokságon. A Döme Gábort is a soraiban tudó nemzeti csapat aranyérmes lett. A magyarok az első nap után a második helyen álltak, de a mindent eldöntő pillanatokban jobbak voltak, mint a nagy rivális hollandok.