Kigyulladt a lakásként használt melléképület a Dékáni Árpád utcában
Sziréna

Kigyulladt a lakásként használt melléképület a Dékáni Árpád utcában

A feltételezések szerint és a nyomok is ezt mutatják, a kályhából kipattanó szikra gyújthatta fel azt a 16 négyzetméteres melléképületet, amelyben hárman laktak a Dékáni Árpád és a Kossuth utca által határolt üres telken. Szerencsére senki sem volt az ingatlanban, amikor felcsaptak a lángok, a tűzoltókat a szomszédok riasztották.
Tüzelőutalvány átvétel, új helyszínen
Közélet

Tüzelőutalvány átvétel, új helyszínen

Figyelem, változott a rezsicsökkentés utalványainak átvételi helyszíne! Mint már jeleztük Halason február 18-tól, vagyis hétfőtől vehetik át az érintettek a téli rezsicsökkentés utalványait. Eredetileg a városházára kellett volna menni az érintetteknek, ám az önkormányzati hivatal tájékoztatása szerint a Tó utcai Rostás László Cigány Közösségi Ház az új helyszín.
A gyalogosok és az autósok is bosszankodnak
Közélet

A gyalogosok és az autósok is bosszankodnak

Városszerte több olyan kereszteződés és gyalogátkelő is van, amik különösen nagy odafigyelést igényelnek az arrafelé közlekedőktől. Ilyen például a Kossuth utca közepén található két zebra, ahol a közelben parkoló autók miatt a gyalogosok és a sofőrök is könnyen kerülhetnek veszélyes szituációkba. Egy gépjárművezető oktató segítségét kértük abban, adjon tanácsot, hogyan kerülhető el a baj.
Íjat, kun süveget visznek Dürnkrutba
Kultúra

Íjat, kun süveget visznek Dürnkrutba

Elkészült az íj, a nyilak, a tegez és a kun süveg, amik majd Ausztriában a dürnkruti vagyis az 1278-as, második morvamezei csatára emlékeztetnek. Az ütközetben a kun lovasíjászok, IV. László magyar király csapatai segítették I. Rudolfot a győzelemhez.  Átépítik a jedenspeigeni múzeumot és új installációt készítenek a Halasról érkező rekonstrukciók felhasználásával.
Heroint rejtett a kabát
Sziréna

Heroint rejtett a kabát

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleménye szerint munkatársaik heroingyanús anyagot találtak egy autóbusz csomagtartójába rejtett kabátba varrva. A pénzügyőrök egy szerb autóbuszt ellenőriztek Bács-Kiskun megye egyik határátkelőhelyén.
Barangolások (galéria)
Kultúra

Barangolások (galéria)

Barangolni sokfelé sokféleképpen lehet. Smuk Imre kiskunhalasi kiállítása alkalmából ezt három aspektusból tette meg. Barangol témákban, stílusokban, technikákban. Tárlatát festő kollégája és barátja, a kiskunhalasi kötődésű Brindza László nyitotta meg. Hangsúlyozta: Smuk Imre „barangolása” végén a kész műalkotás egyedi, jól felismerhető „Smuk-stílusban”.
A jelszó: LOVE
Közélet

A jelszó: LOVE

Évek óta hagyomány a Bibó István Gimnáziumban, hogy Valentin napon különféle játékokkal, vicces feladatokkal ünnepelnek a diákok, pedagógusok. Csütörtökön délelőtt piros szívek borították be az aulát és a tantermeket, a szülői munkaközösségnek köszönhetően pedig a szünetekben friss farsangi fánkot lehetett majszolni.
Téli rezsicsökkentés: hétfőtől vehetők át az utalványok
Közélet

Téli rezsicsökkentés: hétfőtől vehetők át az utalványok

Február 18-tól vehetik át az érintettek a téli rezsicsökkentés utalványait. A kormány határozata értelmében a téli rezsicsökkentésben korábban nem részesült családok egyszeri támogatására forrást különített el, háztartásonként 12 ezer forintos összegben.
SBO Alapellátó – kedvező tapasztalatok
Közélet

SBO Alapellátó – kedvező tapasztalatok

Eredményesen működik a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban az év elején elindított Alapellátó Egység. A különböző, enyhébb tünetekkel jelentkező páciensek kaphatnak itt gyors segítséget, az ő esetükben ugyanis akár 120 perces várakozási idő is előfordulhat.