Együtt koncert
Kultúra

Együtt koncert

Zenetanárok és növendékeik közösen adtak hangversenyt kedden este a művészeti iskola hangversenytermében. A vállalkozó szellemű fellépők jelmezt is magukra öltöttek, ezzel is színesítve a programot.
Interaktív tárlatvezetés, kibővített nyitva tartás, új kulturális színtér
Kultúra

Interaktív tárlatvezetés, kibővített nyitva tartás, új kulturális színtér

Európai szintű, több mint 500 négyzetméter kiállítótérrel bővült a kiskunhalasi Thorma János Múzeum, és folyamatban van a tárlatokhoz kapcsolódó informatikai fejlesztés kivitelezése is. A beruházás előzménye, hogy Kiskunhalasnak adományozta a több mint félmilliárd forint értékű képzőművészeti gyűjteményét a Bay házaspár. Kiskunhalas azt vállalta, hogy dr. Bay Miklós és felesége, dr. Bay Éva képeinek méltó helyet épít. 
Huszonegyen a másodikon
Sport

Huszonegyen a másodikon

Évek óta hagyomány városunkban, hogy az év leghidegebb hónapjaiban is futnak a legfelkészültebb szabadidősport kedvelők. A finn kezdeményezésű Yours Truly futás vasárnap huszonegy sportolót vonzott a Sóstó partjára.
Beszámoltak a jóról, dolgoznak a problémák megoldásán
Közélet

Beszámoltak a jóról, dolgoznak a problémák megoldásán

 A gyerekek – főként a hátrányos helyzetűek - voltak a középpontjában az éves jelzőrendszeri értekezletnek. A szakemberek, intézményi felelősök elmondták a tapasztalataikat az elmúlt egy évről és megbeszélték a megoldásra váró feladatokat Tizenévesen szülő, felkészületlen anyukák, tudatmódosító szereket használó fiatalok, szülők, akik nem működnek együtt az intézményekkel- többek között ilyen problémákat vázoltak fel a szakemberek, de kiemelték az eredményeket is. Pozitívum például, hogy egyre többen ismerik fel a tanulás fontosságát
Segített a balotai körzeti megbízott
Sziréna

Segített a balotai körzeti megbízott

Egy külterületen élő asszonynak segített a balotaszállási körzeti megbízott a polgárőrséggel közösen. A nőnek elfogyott a fája, nem volt mivel fűtenie.
Ökonap versennyel
Közélet

Ökonap versennyel

Ökonap kilencedik alkalommal volt városunkban. A Zöld-híd Halasi Környezetvédők Egyesülete szervezte most is a rendezvényt, követve a hagyományokat. A helyszín azonban ezúttal a Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma volt, ahol kedden délelőtt 8. évfolyamos tanulók vettek részt Palásti Károly középiskolai tanár, a Zöld-híd egyesület alelnöke előadásán. A program a könyvtárban folytatódott. 
Kutya hideg - gondoljunk az állatokra is!
Közélet

Kutya hideg - gondoljunk az állatokra is!

Az extrém hidegben az állatok is nagyobb figyelmet igényelnek. Befagy az ivóvizük és száraz, védett helyre is szükségük van. Állatvédők azt kérik, hogy a nagy zimankóban a házi kedvencek, de a haszonállatok is kapják meg az ilyenkor szükséges ellátást.
Katasztrófavédelem kérése a közlekedőkhöz
Sziréna

Katasztrófavédelem kérése a közlekedőkhöz

Sok veszélyt rejt az utakon a téli közlekedés a csúszóssá, jegessé váló utak, a változó időjárási körülmények, a csökkent látótávolság, valamint a kényszermegállások. A katasztrófavédelem reggel kiadott egy tájékoztatót melyben kérik, hogy mindenki fokozott óvatossággal, a megváltozott útviszonyoknak megfelelően vezessen.
A Szilády legyőzte a Videotont
Sport

A Szilády legyőzte a Videotont

Nagy megtiszteltetés érte a Kiskunhalasi Szilády RFC-t, amely részt vehetett a Vasas által rendezett 16 csapatos nemzetközi focitornán. Velez Attila tanítványai több remek győzelemnek, többek között a Videoton ellen aratottnak köszönhetően szerezték meg a nagyon előkelő második helyet.