(►) Rockzene a tanórák között
Kultúra

(►) Rockzene a tanórák között

Egy nem mindennapi koncerttel ünnepelték meg a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium fiataljai és tanárai a Zene Világnapját. Egy gospelkórus és egy rockbanda is közönség elé állt a nap folyamán.
Halasi fitnesz érmek
Sport

Halasi fitnesz érmek

Cegléden kezdte az idei versenyszezont a Halas-Fitness Egyesület szombaton. Tóth Péter elnök tájékoztatása szerint  a II. osztály  B-kategóriás és a dance A-kategóriás versenyzők léptek színpadra. A kemény munka és a felkészülés ezúttal is meghozta gyümölcsét.
Kórustalálkozó a Zene Világnapján (galéria)
Közélet

Kórustalálkozó a Zene Világnapján (galéria)

Összesen hat kiskunhalasi és környékbeli csoport állt közönség elé a Baptista Imaházban vasárnap este. Október elsején ünnepeljük a Zene Világnapját, ebből az alkalomból közel 120 percen keresztül szállt az ének a rendezvényen.
Fókusz Takarék - Egyesítették erőiket a Bács-Kiskun megyei Takarékok
Gazdaság

Fókusz Takarék - Egyesítették erőiket a Bács-Kiskun megyei Takarékok

Jelentős átalakuláson megy keresztül a Takarékszövetkezeti szektor 2017. év végéig. Az eddigi 51 Takarék egyesüléséből, összesen 12 regionális központú, tőkéjében erős, stabil és hatékonyan működő pénzintézet jön létre. A Regionális egyesülési folyamatok hatására, 2017. szeptember 30-án a Bácska Takarék, a Borotai Takarék, a Hajós és Vidéke Takarékszövetkezet, a Rónasági Takarék , valamint a Szabadszállás és Vidéke Takarékszövetkezet egyesült a Fókusz Takarékkal és Fókusz Takarék néven folytatják tevékenységüket. A fúzióról és annak hatásairól beszélgettünk Sebestyén Istvánnal, a Fókusz Takarék ügyvezető igazgatójával.
Életveszélyes késelés a halasi presszónál
Sziréna

Életveszélyes késelés a halasi presszónál

Balhé volt egy halasi presszó előtt vasárnap délután. Előkerült a bot, az ásó és a kés is, két társaság szóváltása torkollott majdnem emberölésbe. Egy 44 éves férfit életveszélyes sérüléssel vitt kórházba a mentő.
Országos díjat nyert a Tekó tankertje
Közélet

Országos díjat nyert a Tekó tankertje

2354 pályázat érkezett 366 településről az idei Legszebb konyhakertek versenyre. A pályázók között volt a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Mezőgazdasági, Közgazdasági, Informatikai Szakgimnázium. Az iskola tankertjét néhány nappal ezelőtt országos díjjal jutalmazták.
Ötöt rúgott idegenben a KFC
Sport

Ötöt rúgott idegenben a KFC

Remek győzelmet aratott idegenben a Faddikorr-Kiskunhalasi FC vasárnap délután. Stetakovic Marinko csapata Hartán lépett pályára és öt góllal terhelte az ellenfele hálóját. Ezzel a győzelemmel már a hatodik helyen áll a tabellán a halasi gárda.
(►) Tovább szárnyal a tázlári asszonykórus
Kultúra

(►) Tovább szárnyal a tázlári asszonykórus

Múlt hétvégén az X-faktor idei évadának zsűritagjai és a közönség is szívébe zárta a Tázlári Rozmaring Asszonykórust. Eljutottak a verseny egy újabb köréig, szombaton este az egész ország láthatta, hogyan dolgozták fel a Halott Pénz és a Wellhello együttesek közös slágerét, az Emlékszem Sopronban című dalt.
Negyedszázados oviünnep
Közélet

Negyedszázados oviünnep

25 esztendővel ezelőtt vette át a Református Egyház a kiskunhalasi Gólyafészek Óvoda működtetését. A fenntartó gyülekezet ez alkalomból ünnepi istentiszteletet tartott a Református Imaházban. Az eseményen Vasné Horváth Olga intézményvezető elmondta, az elmúlt évtizedek alatt kiforrott az egyházi óvodai nevelés módszertani háttere.