Lakhatatlanná vált az Átlós úti ház
Közélet

Lakhatatlanná vált az Átlós úti ház

Még az éjszaka folyamán gondoskodtak annak az idős házaspárnak az elhelyezéséről, akinek a házára rászakadt egy hatalmas faág a szombat esti viharban. A fűzet hétfőn reggel kivágják, ugyanis veszélyt jelent az ott lévő épületekre, sőt az óvodára is. A halasi tűzoltókat még ma délelőtt is riasztották úttestre dőlt fa miatt, a külterületen pedig a szupercella pusztított.
Nagy sikere volt a Hírmondó Kupának
Sport

Nagy sikere volt a Hírmondó Kupának

Már nyolcadik alkalommal rendezték meg városunkban, a Halasi Tenisz Club salakjain, a Hírmondó Kupa páros versenyt, amely egyediségével, különleges hangulatával sokak kedvenc viadala. Szombaton 22-en neveztek a rendhagyó bajnokságra.
Továbbra szívesen várják az önkénteseket
Közélet

Továbbra szívesen várják az önkénteseket

Bács-Kiskun megyében az első Önkéntes Pont 2009 decemberében indult. Kiskunhalason a Fészekrakó Egyesület és a Pásztortűz Egyesület kezdeményezése, alapítása révén kezdte meg működését. Az Önkéntes Pont Kiskunhalas célja az önkéntesek csoportja, valamint az önkénteseket fogadó civil szervezetek és közintézmények kapcsolatának kiépítése és koordinálása.
Főszerepben a kerékpározás
Sport

Főszerepben a kerékpározás

Pénteken  este (habár még csak 15-e volt, és hivatalosan 16-án indul az európai mobilitási hét) elkezdődtek az ez évi EURÓPAI MOBILITÁSI HÉT programjai. Az időzónák eltérései miatt Kiskunhalas egy városnéző kerékpártúra akcióval már pénteken magára hívta a figyelmet, hiszen így Európában elsőként kezdte meg a rendezvényeket.
Madár is megnézte a Testvérvárosok Kupáját (galériával)
Sport

Madár is megnézte a Testvérvárosok Kupáját (galériával)

Második napjához érkezett a XVII. Testvérvárosok Kupája Nemzetközi Ökölvívó Torna Kiskunhalason, a Horváth István Sportcsarnokban. Szombaton is délután egy órakor kezdődtek a küzdelmek, az eseményen tiszteletét tette és díjakat adott át Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke is. 
Gyógynövények, rejtelmek
Közélet

Gyógynövények, rejtelmek

Dr. Kmeth Sándor érdekes témában tart előadást Kiskunhalason, a Közösségek Házában október 4-én 17.30-kor. A gyógynövényhasználat rejtelmeiről, az öngyógyításról lesz szó a mindennapokban.
Drogokkal kereskedett Zsuzsa
Sziréna

Drogokkal kereskedett Zsuzsa

Kábítószerkereskedelemmel gyanúsítanak a rendőrök egy kiskunhalasi nőt. K. Zsuzsannát pénteken délelőtt vették őrizetbe és kezdeményezik az előzetes letartóztatását. 
Társasházban lakik? Konzultáljon a tűzoltókkal!
Sziréna

Társasházban lakik? Konzultáljon a tűzoltókkal!

Konzultációra hívja a társasházban élőket, a közös képviselőket a katasztrófavédelem, Kiskunhalason is három napon át lesz lehetőség arra, hogy feltegyék kérdéseiket.  Ha valaki nincs tisztában azzal, hogy a társasházban hova szabad vagyonvédelmi rácsot felszerelni, hol lehet a kerékpárt tárolni, hova lehet kitenni a kukát, vagy éppen a virágot, az most a halasi katasztrófavédelmi kirendeltség nyílt napján választ kaphat. 
Atlétikaverseny a halasi főtéren (galériával)
Sport

Atlétikaverseny a halasi főtéren (galériával)

QKAC Kupa néven szervezett rendhagyó versenyt a halasi főtéren a Kiskunhalasi Atlétikai Club. Szloboda Mihályék a 8-10 éves korosztályt szólították meg, a gyerekek futással összekötöt labdagyűjtésben, medincinlabda-dobásban, szoknyáslabda-hajításban, helyből távolugrásban és sorversenyben mérték össze erejüket.