Védekezzenek a méhatka ellen
Közélet

Védekezzenek a méhatka ellen

Nem szabad meg spórolni a gyógyszeres kezelés költségét, mert akár az egész állomány elpusztulhat. Az atkák csak méhek kolóniáiban élősködve képesek szaporodni. A méhek testfelületén megtapadva azok szövetnedveiből táplálkoznak, miközben további kórokozókat (pl. vírusokat) is terjeszthetnek.
Valaki már megint szemetelt
Közélet

Valaki már megint szemetelt

Ismét bosszankodnak a Dob utca közelében élők.  A napokban a szelektív gyűjtőedények mellé borított le valaki egy utánfutónyi szemetet.
41 millió forintnyi hamis játék
Sziréna

41 millió forintnyi hamis játék

Mintegy 40 ezer darab hamis gyermekjátákot találtak a pénzügyőrök egy konténerszerelvényben Kelebián. A NAV arról tájékoztatta a Magyar Távirati Irodát, hogy a lefoglalt áru értéke 41 millió forint.
Hármat rúgott a KFC Zsombón
Sport

Hármat rúgott a KFC Zsombón

Lejátszotta ötödik felkészülési mérkőzését is a Faddikorr-Kiskunhalasi FC. A halasiak a csongrád megyei bajnokságban szereplő Zsombó ellen, idegenben léptek pályára. A KFC három gólt rúgott és ugyanannyit is kapott. A próbajátékos lévő szegedi Vitus Gergő góllal mutatkozott be. 
Kecskés István: 15. hely a masters világbajnokságon
Sport

Kecskés István: 15. hely a masters világbajnokságon

Megkezdte szereplését a masters úszó világbajnokságon dr. Kecskés István. A halasi orvos csütörtökön Balatonfüreden, 3000 méteres nyíltvízi számban indult és a nagyon előkelő 15. helyet szerezte meg a népes mezőnyben.
Megújuló Kultúrkép
Közélet

Megújuló Kultúrkép

Rá sem fognak ismerni! A nyári szünet alatt megújultunk.  Csütörtök este fél 8-tól teljesen új díszlettel és szignállal várja a nézőket a Halas Televízió kulturális magazinműsora, a Kultúrkép.
Fazekas tábor a Végh-kúriában
Kultúra

Fazekas tábor a Végh-kúriában

Agyagoznak, ügyeskednek, és sokat játszanak.  A Végh-kúriában a héten tartják a Fazekas tábort. Ide olyan gyerekek járnak, akik szeretnek kézműveskedni, de az agyagozás mellett többféle érdekes tevékenység várja még őket. Mivel újra itt a hőség még egy strandolást is beterveztek a programba.
15 milliós pályázati siker
Közélet

15 milliós pályázati siker

Közel 15 millió forintot nyert a város egy pályázaton, amelyet még tavaly májusban nyújtott be. E mellé még hozzátesz az önkormányzat 4,6 millió forint önerőt és megkezdődhet a Cigány Közösségi Ház energetikai korszerűsítése - tudtuk meg Farkas Dániel alpolgármestertől.
Halász Bence bejutott a VB döntőbe
Sport

Halász Bence bejutott a VB döntőbe

Pontosan így kell kezdeni egy versenyt, ahogy azt Halász Bence tette. A kiváló dobóatléta szakadó esőben már az első sorozatban teljesítette a döntő szintet, így ott lehet a londoni világbajnokság kalapácsvető fináléjában