Kigyulladt autó és tanyatűz
Sziréna

Kigyulladt autó és tanyatűz

Kigyulladt egy autó nem sokkal öt óra után az Felsőöregszőlőkben. A halasi tűzoltók rövid időn belül a helyszínre érkeztek, ezt meg is örökítette egyik olvasónk. Közben egy tanyatűz miatt kaptak riasztást  lánglovagok.
A volt füzesi iskola diákjai találkoztak (galériával)
Közélet

A volt füzesi iskola diákjai találkoztak (galériával)

- A Füzesi iskola bár tanyasi iskola volt, mégis tanítóink munkájának köszönhetően valamennyi diák becsületes munkásember, vagy kiváló szakember lett, akik közül nagyon sokan középiskolát végeztek, sőt diplomát is szereztek - fogalmazott köszöntőjében Visnyovszki Jolán annak kapcsán, hogy egy legendás intézmény egykori tanulói ismét találkozót szerveztek. A Tiszti Klubban több mint százan gyűltek össze.
Véget ért az igazgatási szünet
Közélet

Véget ért az igazgatási szünet

Hétfőtől visszaáll a megszokott ügyintézési rend a Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatalnál. A halasi városházán ezúttal július 24-től augusztus 4-ig rendeltek el igazgatási szünetet.
(►) Janka EB bronzérme váltóban
Sport

(►) Janka EB bronzérme váltóban

Egy bronzéremmel zárta szereplését az ifjúsági nyíltvízi Európa-bajnokságon Juhász Janka. A halasi versenyző a magyar válogatott (Drigán Zoltán, Rohács Réka, Huszti Dávid társaságában) hajráembereként szerzett egy harmadik helyet 4x1250 méteres váltóban Marseille-ben.
Emléktábla-avató, Erdei Zsolttal
Sport

Emléktábla-avató, Erdei Zsolttal

Idén ünnepli megalakulásának hetvenedik, újjáalakulásának huszadik évfordulóját a Halasi Box Club. A jeles jubileum kapcsán emléktáblát helyeznek el az egykori sikerek helyszínének falán, a Szilády Áron utcában. Az ünnepélyes avatóra a városba várják Erdei Zsolt olimpiai bronzérmes, világbajnok ökölvívót.
Diákmunka, második turnus
Közélet

Diákmunka, második turnus

Letelt a nyári önkormányzati diákmunka első turnusa, most már az augusztusi csapat látott munkához. Mint ahogy már jeleztük Halason a diákok két turnusban dolgoznak, hogy minél többeket tudjanak a vakáció idején pár hétre foglalkoztatni. A programba beválasztott fiatalok közül 22-en júliusban, 22-en pedig augusztusban segítenek be az önkormányzatnak és intézményeinek
Kamaszok raboltak Halason
Sziréna

Kamaszok raboltak Halason

Néhány óra alatt elfogták a halasi rendőrök azt a két kamaszt, akik kiraboltak egy 37 éves nőt Kiskunhalas belvárosában pénteken. A 15 és 16 éves fiatal már előzetes letartóztatásba került.
EB: Adél a 10., Gréta a 12. volt
Sport

EB: Adél a 10., Gréta a 12. volt

Folytatódott az ifjúsági nyíltvízi  úszó Európa-bajnokság Marseille-ben. Szombaton délután két halasi lányért szoríthattunk a 10 kilométeres számban. Juhász Adél a 10., míg Szilvási Gréta a 12. helyen zárt.
Az állatokat is megviseli a hőség
Közélet

Az állatokat is megviseli a hőség

Ne csak magunkra, az állatokra, házi kedvencekre is figyeljünk a tikkasztó hőségben! A legfontosabb, hogy elegendő, friss ivóvizet és árnyékot biztosítsanak a gazdák az állatoknak. De például arra is ügyelni kell, hogy a forró beton megégetheti a kutyák tappancsát, így füvön, árnyékban célszerű sétálni az ebekkel.