Miért szeretem? – Mátó Gergő
A hét verse

Miért szeretem? – Mátó Gergő

Ezen a héten Mátó Gergő, az Óbudai Egyetem hallgatója, a kiskunhalasi Neméranevem együttes dobosa mondja el, miért áll hozzá közel az alábbi költemény.
Adél és Janka a nyíltvízi EB-n
Sport

Adél és Janka a nyíltvízi EB-n

Juhász Adél és Juhász Janka ismét komoly megméretésen vesz részt. Novotny Attila tanítványa kedden utaztak el az olaszországi Piombinoba, ahol a Nyíltvízi Ifjúsági Európa-bajnokságot rendezik. A lányok pénteken, illetve vasárnap versenyeznek majd - tudtuk meg. 
Elítélték a fülharapó migránst
Sziréna

Elítélték a fülharapó migránst

A Kiskunhalasi Járásbíróság ítéletet hirdetett annak a 22 éves afgán férfinek az ügyében, akit súlyos testi sértés bűntettével vádolt a Kiskunhalasi Járási Ügyészség. A vádlott a Szegedi úti befogadóközpontban, a mosókonyhában kiharapott egy darabot egy társa füléből, amiért nyolc hónap börtönt kapott, próbaidőre felfüggesztve.
Gazdafórum a hétvégén
Gazdaság

Gazdafórum a hétvégén

Halasra várják a térség gazdáit. Sok hasznos információt be lehet majd gyűjteni a termelőknek gazdálkodóknak a hétvégi gazdafórumon. A Halas és Környéke Gazdakör a hagyományokhoz hűen idén is a Halasi Szüreti Napok hétvégéjén tartja gazdafórumát. A program szeptember 10-én, szombaton 10 órakor kezdődik. A helyszín a Sétáló utcai Közösségek Háza.
A legszebb termények mustrája jön
Közélet

A legszebb termények mustrája jön

Ide tartogatták a legszebb zöldségeket és gyümölcsöket. Már javában készülődnek a halasi Szathmáry Sándor Kertbarát Kör tagjai az éves kiállításukra. Régi hagyomány, hogy a Szüreti Napok alkalmából a kertbarátok a nagyközönség számára is bemutatják munkájuk gyümölcsét.
Figyelem! Útlezárás lesz a Bercsényin
Közélet

Figyelem! Útlezárás lesz a Bercsényin

Útlezárás lesz szerdán a Bercsényi utcában, mivel egy csőtörés javítását végzik majd. A Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. tájékoztatása szerint előreláthatólag a körzetben a vízszolgáltatást is érintik a munkálatok.
Dani atya otthon érzi magát Halason
A hét arca

Dani atya otthon érzi magát Halason

Bár gyermekként ministrált és elhatározta, hogy pap lesz belőle, kamaszkorában ez az elhatározás megbicsaklott. Úgy döntött, politológus lesz. Aztán a lelkigyakorlatos táborok világa, élménye visszavezette őt arra az útra, amelyet még elsős korában megálmodott magának. Kőhegyi Dániel atya most azt mondja, nagyon jó dolog papnak lenni. Két és fél éve van Kiskunhalason, megszerette az itteni embereket és őt is megkedvelték a hívek, idősek, fiatalok egyaránt. Dani atya elhatározta, segíti az Istennel való találkozást mindenkinek.
A szökevények miatt volt itt a helikopter
Sziréna

A szökevények miatt volt itt a helikopter

Mint arról vasárnap beszámoltunk rendőrségi akció zajlott szombaton éjszaka Kiskunhalason, ennek során helikoptert is bevetettek. Akkor a megyei főkapitányság csak szűkszavúan tájékoztatott bennünket, most viszont már nyilvánosságra hozták, amit csak sejteni lehetett. Heten szöktek meg a Szegedi úti befogadó központból, kettő férfit még keresnek a hatóságok.
Csipkeház – hétvégén hosszított nyitvatartás
Kultúra

Csipkeház – hétvégén hosszított nyitvatartás

A halasi Csipkeház is készül a hétvégi, szeptember 9-11-ig tartó szüreti napokra. Pénteken, szombaton és vasárnap is hosszított nyitvatartással, délelőtt 9-től délután egészen 18 óráig fogadják az érdeklődőket a csipkék otthonában.