Szalai-karikatúrák Halason
Kultúra

Szalai-karikatúrák Halason

Portrék, sportolók, ismerős arcok és a rock and roll. A hatodik alkalommal megrendezett Szabadkai Kulturális Napok első rendezvényeként Szalai Attila karikaturista kiállítása nyílik a Közösségek Házában, augusztus 25-én, csütörtökön 18 órakor. A vajdasági alkotó művei 1995. óta jelennek meg különböző újságokban, azt tartják róla, hogy valódi őstehetség.
Húsz beteget mentettek a gyakorlaton
Sziréna

Húsz beteget mentettek a gyakorlaton

A nővérszobában, egy mikrohullámú sütő miatt keletkezett tűz, emiatt a betegeknek el kellett hagyniuk a halasi kórház legfelső szintjén lévő kórtermeket. Volt olyan ápolt, aki ágyhoz kötött volt, őket a nővérek, ápolók kitolták a veszélyeztetett területről. Néhány perc múlva megérkeztek a halasi tűzoltók, és a gyakorlat koreográfiája szerint kezdték meg a mentést és az oltást.
Áramlopásért emelhetnek ellenük vádat
Sziréna

Áramlopásért emelhetnek ellenük vádat

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást folytatott lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt T. Zsuzsanna 39 éves és T. Ildikó 34 éves helyi lakosok ellen. A két nő ellen hamarosan vádat emelhet az ügyészség.
(►) Szabó Ádám nagy repertoárból válogat
Kultúra

(►) Szabó Ádám nagy repertoárból válogat

Szabó Ádámot egy tehetségkutató műsorban ismerhette meg a nagyközönség. A Csillag születik tehetséges harmonikása később újra megmérettette magát, de akkor már énekesként és az X-Faktorban. Tavaly újabb tévés szereplésével aratott sikert. A Dal döntőjében a legjobb négy közé került. Szabó Ádámmal szeptember 10-én a Halasi Szüreti Napok fellépőjeként találkozhat a közönség a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében.
Néptánc a javából
Kultúra

Néptánc a javából

Lendületes, pörgős, magával ragadó…így jellemezhetnénk röviden az Interetno Kiskunhalas rendezvény fellépőinek műsorát. Az uruguayi és orosz néptáncosok hazájuk, kultúrájuk javát hozták magukkal városunkba.
Kelebiai szoboravató és mélykúti időkapszula
Közélet

Kelebiai szoboravató és mélykúti időkapszula

Szobor-és keresztavató, ünnepi testületi ülések, kiállítások, zenés kulturális műsorok kísértek az augusztus 20-ai államalapítás ünnepén a környező településeken is. Kelebián Bányai Gábor, a térség országgyűlési képviselője ünnepi beszédében az államalapító királyunk, Szent István máig ható cselekedeteit méltatta. Az idén 300. éves Mélykúton időkapszulát helyeztek el, Zsanán pedig kettős keresztet avattak az ünnepen.
Figyelem, tűzoltógyakorlat a halasi kórházban!
Sziréna

Figyelem, tűzoltógyakorlat a halasi kórházban!

Tűzoltók lepik el szerdán kora délelőttől a halasi kórházat és környékét. Mint megtudtuk, egy hagyományos gyakorlat helyszíne lesz az intézmény. A próbariadó a betegforgalmat és a rendelőintézetet nem érinti.
Később jön a számla
Közélet

Később jön a számla

Az FBH-NP Közszolgáltató Nonprofit Kft. tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit, hogy technikai problémák miatt a 2016.04.01. - 2016.06.30. időszakra vonatkozó hulladékgazdálkodási közszolgáltatási számlák kézbesítése a fizetési határidő lejártát követően fog megtörténni.
LEZÁRVA (2016.08.23.)
Képrejtvény

LEZÁRVA (2016.08.23.)

Nyár ide, nyár oda, most is sokan játszottak velünk. Persze nyertes ezúttal is csak egy személy lehetett...