Halálos baleset Mélykútnál
Sziréna

Halálos baleset Mélykútnál

Egy 43 éves férfi halt meg abban a balesetben, amely az 55-ös főúton történt délelőtt. A rendőrség, a mentők és a tűzoltók is nagy erőkkel érkeztek a helyszínre, a mezőgazdasági vontatóba hátulról rohant bele egy hűtőkocsi.
Életet mentett a biztonsági öv
Sziréna

Életet mentett a biztonsági öv

A rendelkezésre álló adatok alapján június 27-én délután G. Géza 62 éves kelebiai lakos az általa vezetett Skoda Fabiával  az 53-as fúton közlekedett Kiskunhalas felől Balotaszállás irányába. Eddig ismeretlen okból járművével egy egyenes szakaszon az úttest bal oldalának irányába padkára, majd az árokba hajtott.
Vízhiány lesz a Kurucon!
Közélet

Vízhiány lesz a Kurucon!

Már most gondoskodjon a holnapi vízről! Vízhiány lesz szerdán reggel nyolc órától egészen délután kettő óráig a Kuruc vitézek lakótelepen.
16 kilónyi drogot találtak
Sziréna

16 kilónyi drogot találtak

Két személygépkocsiban összesen több mint 16 kilónyi marihuánát, valamint 40 doboz cigarettát találtak a tompai határátkelőhelyen a NAV pénzügyőrei. A drogot az egyik járműben, a küszöb mögé rejtették el a csempészek.
Játékosan a nyár veszélyeiről
Közélet

Játékosan a nyár veszélyeiről

Sok veszélyt rejt a nyár, ilyenkor a gyerekek figyelmetlenebbek, felszabadultabbak és többet vannak szülői, pedagógusi felügyelet nélkül, ezért jó tanácsokkal látják el a kisgyerekeket.
Előzetesben a halasi drogdíler
Sziréna

Előzetesben a halasi drogdíler

Egy kábítószer-kereskedőt fogtak a rendőrök múlt pénteken, Kiskunhalason. A férfi lakásán a házkutatáskor új pszichoaktív anyagokat találtak a nyomozók, amit lefoglaltak. A Kiskunhalasi Járásbíróság ma elrendelte a 36 éves férfi előzetes letartóztatását.
Lovaskocsival, három helyszínen
Kultúra

Lovaskocsival, három helyszínen

Az országos Múzeumok Éjszakája programsorozathoz kapcsolódva Kiskunhalason három különböző helyszínen, kiállítóhelyen, múzeumban zajlottak párhuzamosan kulturális rendezvények. A halasi programokat este hat órakor Farkas Dániel városunk alpolgármestere nyitotta meg, majd elkezdődtek a tartalmas, minden korosztályt megmozgató események.
A veteránoké volt a halasi főtér
Közélet

A veteránoké volt a halasi főtér

A kánikulai meleg ellenére is sokan voltak kíváncsiak a 23. alkalommal megrendezett veterán autós- és motoros találkozón, amelyet Kántor András emlékének szentel a halasi egyesület. Szombaton egy 100 kilométeres túraverseny várt a 30 évesnél korosabb két- és négykerekű járművekre, majd csatlakoztak a Szent Iván napi forgataghoz. Vasárnap pedig elfoglalták a halasi főteret, ahol bárki megszemlélhette a gépcsodákat.
Megyei cigányügyi koordinátor lett
Közélet

Megyei cigányügyi koordinátor lett

Mint arról már korábban beszámoltunk, Bács-Kiskun Megye Közgyűlése Jánoshalmán tartotta kihelyezett tanácskozását. Ezen a napirendi pontok megtárgyalása után Rideg László elnök megbízta Szűcs Csabát a megyei cigányügyi koordinációs feladatok ellátásával.