Amikor az ünnepnapok vasárnapra esnek...
Közélet

Amikor az ünnepnapok vasárnapra esnek...

Az újév első óráiban már érdemes egy kicsit előretekinteni, hogy 2016-ban mikor is lesznek munkaszüneti napok, hosszú hétvégék és ezek miatt esetleg mikor kell szombaton is dolgozni. Kicsit rossz hír lehet, hogy az első nagyobb pihenőre március közepéig várni kell. Ráadásul augusztus 20-a szombatra, május elseje, október 23-a és karácsony első napja idén vasárnapra esik.
Pörgős szilveszteri szolgálat
Sziréna

Pörgős szilveszteri szolgálat

Nappal négy, éjszaka két mentőautó állt bevetésre készen december 31-én a halasi mentőállomáson, mint megtudtuk: akik szolgálatban voltak, szinte egyetlen pillanatra sem álltak meg. Tegnap reggel hét és ma reggel hét óra között tizenhat alkalommal kérték a segítségüket. Ahogy Nagy József állomásvezető mentőtiszt megfogalmazta, nem egy átlagos napon vannak túl.
Újévi sakk a Szakiban
Sport

Újévi sakk a Szakiban

Kiskunhalason évtizedek óta az újév első hivatalos sporteseménye a sakk villámverseny, amelyet töretlen lelkesedéssel szervez Szécsényi Mihály és felesége Marika. A szellemi torna pénteken délután lesz, a hagyományoknak megfelelően a Szaki nagytermében.
Árokba borult autók
Sziréna

Árokba borult autók

Nem telt eseménytelenül az újév hajnala a tűzoltóknál, előbb Tompa határában, majd Kalocsán mentettek árokba borult autókat. A megyei katasztrófavédelmi sajtóügyelettől kapott tájékoztatás szerint egy személyt szállítottak a mentők kórházba.
Kamilla az újév első babája
Közélet

Kamilla az újév első babája

Nem sokat kellett várni arra, hogy megszülessen a halasi kórházban az első idei baba. Mint dr. Kellner M. Barnabásné ápolási igazgatótól megtudtuk, a kislány és édesanyja is jól vannak.
Bach 330
Kultúra

Bach 330

A zeneirodalom egyik legnagyobb géniusza, Johann Sebastian Bach 330 éve született. Jó ok ez az ünneplésre, az emlékezésre. A barokk zeneszerző és orgonista műveit játssza legújabb lemezén Rákász Gergely, és ezt a zenei anyagot mutatta be a halasi közönségnek december 30-án a református imaházban.
Bulizás közben nem árt vigyázni!
Sziréna

Bulizás közben nem árt vigyázni!

A kiskunhalasi mentőállomáson az elmúlt évek tapasztalatai alapján mozgalmas szolgálatra számítanak az óesztendő utolsó és 2016 első óráiban. Aki bulizni indul, nem árt, ha néhány fontos dologra odafigyel, mert különben keserűen telik majd az ünnep. A folytatásban arról is írunk, hogy melyik patika tart ügyeletet.
Így adózunk januártól
Gazdaság

Így adózunk januártól

Januártól számos, az adózók számára kedvező változás lép életbe a személyi jövedelemadó (szja) rendszerben, többek között csökken az adókulcs, új bevallási módokat vezetnek be, nem lehet megbírságolni a késedelmes bevallókat és emelkedik a kétgyermekesek családi kedvezménye- tudatta az MTI.
Szabadka: még közelebb Halashoz
Közélet

Szabadka: még közelebb Halashoz

A Kiskunhalas és Szabadka közötti kapcsolat további mélyítése újabb fejezetéhez érkezett azzal, hogy a vajdasági város képviselő-testülete a napokban rendeletet alkotott ebben a témakörben. Az év utolsó szabadkai közgyűlésén vita nélkül fogadták el az előterjesztést.