Csökkenő, növekvő, bővülő, eltűnő
Közélet

Csökkenő, növekvő, bővülő, eltűnő

Csökkenő adó, növekvő támogatás, kisebb bürokrácia, dráguló pálinkafőzés. Az index.hu összegyűjtött néhány olyan változást, amely 2016-ban nagyon sokunkat érinthet. Az alábbiak elolvasását ajánljuk mindenkinek!
Ügyfélbarátabb a biztosítási törvény
Gazdaság

Ügyfélbarátabb a biztosítási törvény

A parlament 2014. december elején fogadta el az új biztosítási törvényt, amelynek legtöbb szabálya 2016. január elsején lépett hatályba. Az új törvényre azért volt szükség, hogy abban megjelenjenek a pénzügyi válság óta felhalmozódott piaci és felügyeleti tapasztalatok, valamint a nemzeti szabályozás igazodjon az uniós irányelvekhez, nem utolsósorban a kockázatalapú cégértékelést lehetővé tevő Szolvencia II. előírásokhoz.
Újév köszöntő a tűzoltóságon
Sziréna

Újév köszöntő a tűzoltóságon

A Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltségre látogatott Tóth Ibolya ezredes, gazdasági főigazgató-helyettes. Új évet jött köszönteni, miután megtekintette a bázist, koccintott a szolgálatban lévő tűzoltókkal.
Az év első napja a mentőknél
Sziréna

Az év első napja a mentőknél

Ahogy arra előzetesen is számítani lehetett, szinte állandóan úton voltak a halasi mentőautók az év első napján. A hétköznapokon megszokott esetek mellett koraszülés, öngyilkossággal fenyegetés, szívinfarktus is szerepel az statisztikában.
Sóstói jégvarázs
Közélet

Sóstói jégvarázs

Remek programot kínál vasárnapra a Zöld Közösségért Természetbarát Egyesület. Ahogy az már tavaly is nagy sikert aratott, ezúttal is felfedezőtúrát szerveznek, mégpedig nem is akármilyen helyre és körülmények között. Az iskola- és munkakezdés előtt jó lesz majd lazítani!
Íme Kamilla, az év első halasi babája
Közélet

Íme Kamilla, az év első halasi babája

Mint arról délelőtt már beszámoltunk, éjfél után alig három órával megérkezett a Semmelweis Kórház szülészetén 2016 első halasi babája. Kamilla nyugodtan, sok-sok alvással töltötte az esztendő első napját.
Akik sakkal kezdték 2016-ot
Sport

Akik sakkal kezdték 2016-ot

Az ország minden részéből, sőt még Oxfordból is érkezett versenyző a hagyományos újévi sakkpartikra, amelyet 2016-ban is Szécsényi Mihály és felesége, Marika szervezett. Több mint húszan gondolták úgy, hogy nem lehet másképpen indítani ezt az esztendőt, mint egy kis szellemi tornával. Az általunk megkérdezett nevezők szerint a kiváló hangulat, a baráti légkör miatt ki nem hagynák ezt a megméretést.
Miért szeretem...? - Németh Tímea
A hét verse

Miért szeretem...? - Németh Tímea

A 2016-os esztendő első napján Németh Tímea védőnő mondja el, miért áll közel szívéhez az alábbi költemény.
Amikor az ünnepnapok vasárnapra esnek...
Közélet

Amikor az ünnepnapok vasárnapra esnek...

Az újév első óráiban már érdemes egy kicsit előretekinteni, hogy 2016-ban mikor is lesznek munkaszüneti napok, hosszú hétvégék és ezek miatt esetleg mikor kell szombaton is dolgozni. Kicsit rossz hír lehet, hogy az első nagyobb pihenőre március közepéig várni kell. Ráadásul augusztus 20-a szombatra, május elseje, október 23-a és karácsony első napja idén vasárnapra esik.