Extra, vagány, nórás
A hét arca

Extra, vagány, nórás

Úgy érzi, most ért révbe az élete. Majd’ huszonhét évesen végre el tudja hinni magáról azt, hogy tehetséges abban, amit csinál és szeret. Kellett hozzá egy komoly siker, egy komoly elhatározás. Szalai Nóra az év eleje óta írja saját divatblogját, amely egyre népszerűbb lett. Mára már annyian megszerették a halasi fiatal stílusát, hogy egy országos verseny közönségdíjasa lehetett. Nóra mindent elmesélt, még azt is, hogy bizony korábban őt is érték kisebb divatbalesetek, de fokozatosan tisztult a stílusa, mostanság már a vagány és extra vonalat képviseli.
Gazdagodott az úszók éremkollekciója
Sport

Gazdagodott az úszók éremkollekciója

Eseménydús hétvégén vannak túl a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület versenyzői. Grigorov Leila csoportja a Halászlé Kupán vett részt Baján, Novotny Attila pedig Székesfehérvárra utazott tanítványaival. Ahogy azt megszokhattuk, valóságos éremkollekcióval térhettek haza a versenyzők.
LEZÁRVA (2015.12.01.)
Képrejtvény

LEZÁRVA (2015.12.01.)

Elérkezett megújult Képrejtvény játékunk első eredményhirdetése. Az a személy, aki elsőként küldte be a helyes megoldást, garantált nyereményben részesül, amit akár már ma kézhez is kaphat.
Biztos halasi 2 pont
Sport

Biztos halasi 2 pont

A Kiskunmajsával évről évre nagy csatát vív a KB Autoteam SE a megyei női kézilabda bajnokságban. Vasárnap is hajtós, kemény Majsát fogadott a hazai együttes, de ezúttal kevesebb izgalom közepette hozta biztos győzelmét Virág Erika csapata. A félidőben 5 gólos halasi előnnyel vonultak pihenőre a csaptok és a második játékrész sem hozott fordulatot, így biztosan nyerte a szomszédvári rangadót a Halas. KB Autoteam SE- Kiskunmajsai KC 26-19 (12-7)
KFC évzáró
Sport

KFC évzáró

Megtartotta évzáró vacsoráját a Faddikorr Kiskunhalasi FC megyei I. osztályú labdarúgó csapata. Előbb Faddi János elnök értékelte a szezont, kiemelve, hogy a 20 megszerzett pont és a 9. helyezés elfogadható teljesítmény, de nagyobb odafigyeléssel, akarással, koncentrációval akár a 4-5. helyre is odaérhetett volna a gárda.
Közös gyertyagyújtás advent kezdetén
Kultúra

Közös gyertyagyújtás advent kezdetén

Advent első vasárnapján, a városháza udvarán Finta József plébános gyújtotta meg az adventi koszorún az első gyertyát. Az ünnepi fényekbe, díszbe öltözött városházi udvaron karácsonyig minden vasárnap meggyújtanak egy-egy  gyertyát. 
Nyerjen Ön is weblapunkkal!
Közélet

Nyerjen Ön is weblapunkkal!

Honlapunkon hosszú ideje fut a Képrejtvény játék, mely jövő héttől még több izgalmat és sokkal több nyereményt kínál olvasóinknak. Érdemes lesz folyamatos nyomon követni weboldalunkat, hiszen érkeznek majd az újabb és újabb feladványok.
Először a felnőtt Európa-bajnokságon
Sport

Először a felnőtt Európa-bajnokságon

Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Kapás Boglárka és Juhász Adél. Valamennyien tagjai a magyar válogatottnak, amely szerdától az izraeli Netanyaban szerepel a rövidpályás Európa-bajnokságon. A Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület versenyzője élete első felnőtt kontinensviadalán szerepelhet majd, Adél két számban áll rajthoz.
Füzér-bronz az Arénában
Sport

Füzér-bronz az Arénában

Budapest adott otthon az Uniqua Lovas Világkupának, amelynek kiskunhalasi vonatkozása is volt. Füzér Gábor a nyitó versenyszámban szerzett egy bronzérmet, Juhász Tibor, a Magyar Lovas Szövetség elnökségi tagja a zsűriben kapott feladatot.