(►) Novemberi szivárvány
Közélet

(►) Novemberi szivárvány

Ritka égi jelenségre figyelhettek fel ma délután a halasiak. A kellemes délutáni napsütésben elkezdett szemerkélni az eső, így a novemberi égbolton pillanatok alatt megjelent egy csodaszép szivárvány.
Rendőrtoborzó Bács-Kiskunban is
Sziréna

Rendőrtoborzó Bács-Kiskunban is

Ösztöndíj, jogosítvány- és nyelvvizsgaszerzési lehetőség, kollégium, kihívás. Rendőröket toboroznak Bács-Kiskun megyében is, mint megtudtuk négy rendészeti szakközépiskolába lehet jelentkezni. Akit vonz az egyenruha, érdekel  a rendőri hivatás, az ne habozzon, jelentkezzen!
Kedden este friss sporthírek
Sport

Kedden este friss sporthírek

Kedden este ismét a tévé képernyők elé várunk mindenkit, hiszen mozgalmas témákat kínálunk Önöknek a Sport magazinban!
Márton napi mulatság Fehértón
Kultúra

Márton napi mulatság Fehértón

Kunfehértó is készül a Márton nap megünneplésére, november 11-én, szerdán várják a település minden lakóját délután fél öttől, a sportcsarnokhoz. Lesz felvonulás, mécses szépségverseny, táncolnak az ovisok, lehet libát hajtani és játékos vetélkedőket is szerveznek - tudtuk meg.
Tiszta játék!
Kultúra

Tiszta játék!

Kiskunhalason, a Közösségek Házában vendégszerepelt a Fabula Rasa Gyermekszínjátszó Grund. A szabadkai csoport Indul az ember vissza a fára című előadását mutatta be Greguss Zalán rendezésében. A szabadkai előadást az V. Protestáns Művészeti és Tudományos Napok keretében tartották.
(►) Egy hónapja a tanyasiak szolgálatában
Közélet

(►) Egy hónapja a tanyasiak szolgálatában

Kedvezőek a tapasztalatok a halasi tanyagondnoki szolgálat elindításáról. Épp egy hónapja állt munkába Kammerer József, az első halasi tanyagondnok. Mostanra már mintegy száz ügyfele van.
Füzér-edzőtábor a lovasban
Sport

Füzér-edzőtábor a lovasban

A szokottnál is munkásabb hétvégét tudhat maga mögött a Lovasiskola. A pénteki nemzetközi állatorvosi vizit után a tágabb régió számára kiírt hétvégi edzőtábort tartott Füzér Gábor, a Kiskunhalasi LTSE vezetője, korábbi határőr, válogatott lovas, jelenleg is eredményes versenyző és edző. A kétnapos edzőtáborba Jászberénytől Cegléden át Szegedig, közel 20 lovas, főleg utánpótlás versenyző fogadta el a meghívást, de helyi sportolók, mások mellett a 2013-as gyermek EB győztes Weinhardt Virág is. Füzér Gábor vérbeli halasi lovas család ma is aktív sportolója.
Libatepertő és Irsai Olivér
Kultúra

Libatepertő és Irsai Olivér

Kunszeri Miklós, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének főtitkára volt a házigazdája a szombaton este a Csipke Hotelben rendezett Márton napi rendezvénynek. A hotel nevében Káposzta Lajos köszöntötte a német és magyar vendégeket, majd vidám vetélkedők, történetek kerültek terítékre.
Vastaps, hangos siker a Folk esten
Kultúra

Vastaps, hangos siker a Folk esten

Óriási sikere volt az első alkalommal megrendezett halasi Folk estnek. A Közösségek Házának nagyterme teljesen megtelt, a Rézhúros Banda népzenei koncertje, a közös dal- és tánctanulás, Dobos Janiék finom ételremekei pedig különleges élményt szereztek a megjelenteknek.